Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Kapuvár szocialista képviselője szerint náluk mindenkivel szót lehet érteni

A szárföldi származású Gábor Tamás József 1998 és 2006 között képviselte Kapuvár lakosságát, majd 2010-től ismét az önkormányzat tagja lett az MSZP színeiben. Mivel közeli rokonai már nem élnek a Csornától és Kapuvártól 10 kilométerre fekvő községben, manapság inkább csak nagyszülei sírját látogatja.
Az interjúalany általános iskoláját Veszkényben fejezte be, a középfokú tanulmányait viszont már a kapuvári gimnáziumban kezdte meg, így 1963 óta kapuvárinak vallhatja magát. A mosonmagyaróvári egyetemen szerzett diplomájával a szövetkezetnél helyezkedett el. A több mint harminc év alatt a ranglétra valamennyi fokát végigjárva a telepvezetői beosztástól  az utóbbi öt évben eljutott az elnöki pozícióig.
A harmadik ciklusát töltő képviselő annak örül a legjobban, hogy Kapuváron a városigazgatás nem pártpolitikát jelent, legfeljebb annyiban, hogy a település érdekében mindenki kamatoztathatja korábbi diplomáciai kapcsolatait. Békés viták korábban is zajlottak a testületben, ez velejárója a képviselői munkának. - Aminek még nagyon örülök, hogy elindult Kapuvár útjainak a felújítása, ami kisebb-nagyobb visszafogottsággal azóta is folytatódik, és remélem, hogy belátható időn belül ez be is fog fejeződni - fogalmazott a városatya. A képviselő a csendes, nyugodt kisváros helyett jobban szeretne nyüzsgő, fejlődő települést látni. Gábor Tamás József elismerte, hogy  sikeresen pályáztak az elmúlt négy esztendőben, ezért milliárdos nagyságrendben érkezett a támogatás Kapuvárra.
Gábor Tamás József hasznosnak tartja az egészségügyben történt beruházásokat, de aggódik az ipartelepi út felújítása miatt, mert szerinte a zsákutca nem biztos, hogy megőrzi mostani állagát a 85-ösre való csatlakoztatásáig. Fontos, hogy a pályázatokra fordított önrészt senki ne érezze kidobott pénznek - hangsúlyozta a képviselő, aki üdvözli a következő öt évre tervezett gazdasági- és humánprogramban szereplő bel-, illetve csapadékvízre szánt nagyobb kiadást. A szikkasztó árkok csak átmeneti megoldást kínálnak, de nekik a csapadékosabb időjárásra is fel kell készülniük, hiszen a víz önmagától nem folyik el mindenhonnan.
Gábor Tamás József a képviselő-testület tagjait jól ismeri, hiszen volt, akivel több cikluson át is együtt dolgozott. - Mindenkivel szót lehet érteni, és annak nagyon örülök, hogy kulturált mederben zajlanak az ülések, ami lehetővé teszi a konstruktív munkát. Én nem ellenzéki kívánok lenni, hanem Kapuvár fejlődését elősegíteni azzal, amihez értek, amiben gyakorlatom van. Gábor Tamás József megfontoltan nyilatkozott, amikor arról beszélt, hogy nem kíván előre véleményt alkotni jelenleg betöltött önkormányzati szerepéről és annak megítéléséről, hiszen a négyéves ciklusnak még nagyon az elején tartanak. A korábbi években csupa jó tapasztalatokat szerzett, mert képviselő társai mindig figyelemmel voltak észrevételeire, ezért reméli, hogy most sem lesz ez másként. Ha meg tudják őrizni azt a kezdeti jó légkört, amelyben elindult a testületi munka, akkor Kapuvár szinte biztos, hogy sikerre lesz ítélve.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 13.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play