Húsz berges diák járt nemrég Görögországban az Erasmus+ program jóvoltából. A fiatalok a szakmai tapasztalatokon kívül életre szóló élményekkel gazdagodtak. Élménybeszámolójukat a Rábaközi Televízió kamerája rögzítette.
Pavlóczki Béla a Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola húsz diákját kísérte Görögországba Farádiné Takács Erzsébet kolléganője társaságában. Paralia Panteleimonos nevű település egyik hoteljében szálltak meg, ahol rajtuk kívül még két iskola tanulói voltak jelen: az összesen hatvannyolc tanulót hat tanár felügyelte.
Tapasztalatai szerint nagyon jól összekovácsolódtak a diákok a két hét alatt . A fiatalok is úgy érezték, hogy hosszú volt az odaút, de megérte, mert rengeteg dolgot láttak és tapasztaltak abban a tizenkét napban, amikor nem az utazással telt az idejük.
– A gyerekek nagyon élvezték a gyakorlattal töltött időt. A kinti koordinátoraink változatos programokról gondoskodtak számunkra. Többször voltunk a tengernél, megnéztük a 12. század végén keresztesek által épített várat, ahonnét gyönyörű kilátás nyílt a környező tájra. Jártunk Thesszalonikiben, a Meteoráknál, megnéztük Zeusz kádját, Rapsani települést, a kőfalut – mondta Pavlóczki Béla. Az iskola igazgatóhelyettese szerint a gyerekek nagyon könnyen felvették az ottani ritmust és önállóan tevékenykedtek a gyakorlati képzőhelyeken. Azonkívül, hogy szakmai ismeretekre tettek szert, gyakorolhatták az idegen nyelveket.
– Ebbe az irányba megy a világ. Aki szeretne valamilyen komolyabb dolgot véghez vinni a szakmájában, annak elengedhetetlen az idegen nyelvi tudás – hangsúlyozta a pedagógus.
Az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja az Erasmus+, mely lehetőséget biztosít arra, hogy a tanulók külföldön szerezzenek szakmai gyakorlatot. A résztvevők olyan tanúsítványt kapnak, mely hitelesen bizonyítja, hogy két héten át dolgoztak valamelyik külföldi országban.

Berges diákok görögországi élménybeszámolója
A kapuvári Berg iskola pék-cukrász, kereskedelmi értékesítő és festő-mázoló-tapétázó szakra járó diákjai vettek részt a legutóbbi görögországi tanulmányúton.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.