A kapuvári karatékák a magas színvonalú munkának köszönhetően az országos rangsor előkelő, negyedik helyét szerezték meg
2013-ban. A Castrum SC berkein belül évek óta kb. hatvan sportoló küzd a jó helyezésekért.
A Castrum SC karate szakosztálya az elmúlt évben is részt vett a Magyar Kyokushin Karate Szövetség által meghirdetett összes versenyen, illetve a nemzetközi mezőnnyel is megmérkőztek. Az iskolák és az egyesületek egyformán érdekeltek a diákolimpiai sorozaton való részvételben, hisz a versenyzők hírnevet és dicsőséget szereznek az intézményeknek. Mindemellett az összes országos utánpótlás, illetve felnőtt magyar bajnokságra beneveztek. Dr. Szalai László elmondta a két Európa-bajnoki viadal eredményét is: A romániai ifi EB-n a vitnyédi Németh Veronika arany érmet szerzett, a svájci felnőtt, illetve junior korcsoportú EB-n Fábián Márk szereplése sajnos nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerették volna. Az őszi sorozat jelentős mérkőzése volt a Zágráb mellett megrendezett bajnokság, melyen Molnár Imre első helyezett lett a 70 kg-osok kategóriájában. A karate edző szerint a siker kulcsa az alapos felkészülés, s emiatt a fiataloknak a versenyen „már csak” meg kell mutatniuk, hogy mire képesek.
– Az önkormányzat mindig a szívén viselte az egyesület sorsát, és a lehetőségekhez képest kiemelten támogatnak minket – hangzott az interjúban. Az egyesület egykori elnöke, Hámori György belsős emberként ismerte tevékenységüket, és ha rá-rá figyel, most is fel tudja mérni a minőségi munkát. Dr. Szalai László megjegyezte: Rengeteg plusz dolgot ad a sport, és az csak kifogás, hogy valakinek nincs rá ideje.
Dr. Szalai László nemrég átadta a stafétabotot Pantelics Péternek. Innentől a Castrum új elnökére hárulnak azok a feladatok is, amelyeket eddig közösen láttak el. A tisztújító közgyűlés által javasolt agilis vezető nem kapaszkodott két kézzel az elnöki pozícióhoz, de ha már megkapta a bizalmat, igyekszik megfelelni a többség elvárásának.
A harminc éve együtt küzdő sporttársak nagy „dobásra” készülnek: a Castrum SC karatékái nemsokára birtokba veszi saját, 50 m2-es edzőtermüket. Televíziónk meghívást kapott a szerény ünnepségre.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 23.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.