Hirdetés

Kapuváron alacsonyabb a cigány tanulók iskolai hiányzása

A kapuvári cigány kisebbségi  önkormányzat elnöke a Rom po drom (Cigány az úton) Egyesület jelöltjeként indult az őszi kisebbségi választáson. A Roma Összefogás Párt szervezőbizottságának tagja az elmúlt öt esztendőben “országos szinten”dolgozott a cigányság érdekeinek érvényesítéséért. - Legyen az roma, legyen az magyar, a rászoruló emberekre figyeltünk - tette hozzá Kolompár János. Kozák János vállalkozóval karöltve szeretnék  megyénkben is létrehozni azt a védőhálót, melynek keretében megindulhatna a lakásépítési program. A helyi kisebbségi elnök elégedetlen az önkormányzati bérlakásokkal és azok környezetével, mondván, ezek nem felelnek meg a 21.századi kívánalmaknak. - Nem tudnak mosakodni, tisztálkodni úgy, ahogy kellene - panaszkodott az interjúalany, aki várakozással tekint a Kapuvár által elnyert esetleges városfejlesztési projektekre, és abban bízik, hogy jövő tavasztól jobb helyzetbe kerülnek a romák.
Jövőre a munkaügyi központtal egyeztetve szeretnék elindítani Győrben azt a huszonöt - harminc személyre tervezett átképzési programot, mely villanyszerelői és géplakatos képesítést adna az itt végzetteknek, de hasonló tanfolyamok indításra számítanak Beleden is. Kolompár János reméli, hogy a Fertő-tavi tájvédelmi körzet, valamint az erdőgazdaság vezetőjével szintén képesek lesznek kidolgozni egy olyan projektet, melynek keretében munkához jutnának  a roma származásúak. Tudomásul veszik, hogy kevés pénz jut a szociális segélyre, ezért inkább dolgoznának.  A mintegy 680 választópolgár érdekeit képviselő kisebbségi önkormányzat elnöke még ebben a hónapban benyújtja írásbeli javaslatát a város testületének arra vonatkozóan, hogy részt vehessenek a közmunkában. A megszólaló előre tart a téli hidegektől, mert nem tudja, hogy mivel fognak fűteni a cigányok, ezért 15 - 20 vontatóra való fát szeretne kérni az erdőgazdaságtól. Kolompár János a következő gondolattal zárta mondanivalóját: jó  kapcsolatot kíván ápolni Kapuvár vezetésével a közeljövőben.
A csornai születésű Nyári László  küldetéstudata így hangzik: a sajátjaimat sosem hagyhatom el. Az oktatás mellett több mint egy évtizeden át családvédelemmel foglalkozott az aktuális minisztérium főosztályán.  - Minden évben sikerült egy kis pénzt kiharcolni a nyári olvasótáborokra - jegyezte meg a nyugdíjas előadó. Teljes körű felmérést szeretne kezdeményezni a cigányság körében Kapuváron, mert ennek hiányában csak körülbelül lehet a célt meghatározni. Nyári László a romák reménytelennek tűnő helyzetéből való kitörését az oktatásban látja. Szükségesnek tartja a család, a gyermekvédelem és az iskola együttműködését annak érdekében, hogy megelőzhetőek legyenek a hátrányos helyzetű diákok iskolai hiányzásainak  száma. A már-már telepekhez hasonló, rossz otthoni körülmények ellenére a szülők rendezetten, tisztán járatják gyermekeiket az óvodába és az iskolába - állapította meg Nyári László.
A helyi kisebbségi önkormányzat alelnöke a cigánylányokat az egészségügyi, a vendéglátó-ipari és a  kereskedelmi pálya felé szeretné terelni. Szerinte a roma fiatalok természetüknél fogva hozzák magukkal az udvariasságot, amelyet kamatoztathatnának az említett területeken. Mivel keresettek az építőipari munkások, a fiúkat efelé tendálná, de tisztában van azzal is, hogy számítástechnikai és alapfokú nyelvismeret nélkül ma már nehéz érvényesülni. Nyári László hiányolja Kapuváron a táncoló-éneklő cigányembereket, ezért ilyen jellegű tanfolyamokat is szervezne, de gondolt a képzőművészetre is, a sport pedig lehetne mindenekfelett. Beszélgetőtársunk még tovább ment: egyenruhás romákkal - hivatásos katonákkal, rendőrökkel - akar találkozni Kapuváron.
Nyári László szerint a lakásviszonyok, az oktatás és a foglalkoztatás rendezése
a legfontosabb feladata a helyi kisebbségi önkormányzatnak, de a polgármester és a főjegyző, valamint a hivatal teljes dolgozói gárdája mindig készségesen áll a problémáikhoz. Beküldés dátuma: 2010. 11. 17.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.