A közélet iránt érdeklődő kapuváriaknak számtalan lehetőség áll a rendelkezésére, ha a város ügyeiről szeretnének tájékozódni. A televízió élő adásai és felvett műsorai, valamint a hetilap, továbbá az internetes felületek rendszeresen megosztják az emberekkel a legfrissebb eseményeket.
Kapuváron nem újdonság, hogy a helyiek csekély létszámban vesznek részt a nyilvános közmeghallgatáson, hisz a korábbi esztendőkben is gyér érdeklődés mellett zajlott a rendezvény. Hámori György semmi kivetnivalót nem talál a jelenségben, mert ismeri a dolog hátterét: a kapuvári önkormányzat az elektronikus és a nyomtatott sajtón keresztül szinte naprakészen tájékoztatja a helyieket, tehát aki figyelemmel követi a híradásokat, úgyis megkapja a választ az időközben felmerülő kérdéseire. A délután három órára tett közmeghallgatásra a munkahelyekről egyébként is nehéz lenne eljönni. Az emberekre általában jellemző, ha rendben találják a dolgokat, csendben maradnak, tehát csak komolyabb problémák esetén emelik fel a hangjukat. A polgármester hozzátette: természetesen gondok itt is akadnak, de megpróbálják a többség közmegelégedésére kezelni a bajokat.
A képviselő akkor tud felelősségteljes döntést hozni, ha napi szinten tisztában van a település pénzügyi helyzetével.
A stabil gazdasági alapokon álló kapuvári önkormányzat komoly pénzügyi gondokkal nem küzd, de Hámori György fontosnak tartja az erről szóló rendszeres tájékoztatást. A szeptember 30-ával bezárólag feldolgozott adatok a következő eredményeket hozták: az iparűzési adó beérkezett, az alapos előkészítésnek és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően pedig a költségvetés kiadási oldala sem hozott meglepetéseket. Kapuvár jövőre nem emeli fel a jelenleg alkalmazott adókat, ezenkívül új adóforma bevezetésére sem készül.
A kapuvári önkormányzat sokat dolgozott azon, hogy egyetlen állampolgár se tekintse megélhetési formának a szociális segélyt, ezért csak a kritikus élethelyzetbe kerülő személyek számíthatnak nagyobb összegű, tíz-, húsz, esetleg harmincezer forintos támogatásra.
Az önkormányzatok jövőre nagyjából ugyanakkora állami pénzből gazdálkodhatnak, mint az idei esztendőben. Ebből következik, hogy a település megszokott rendben történő működtetéséhez Kapuvárnak, és a hozzá hasonló volumenű városoknak saját forrásaikból is jelentősen hozzá kell járulniuk. Hámori György megjegyezte: Nem fognak eltekinteni a civil szervezetek támogatásától, de némileg ki kell mozdulniuk kényelmi pozíciójukból. Mit hiányol a város vezetője? Úgy véli, a civileknek még jobban kellene törekedniük a pályázatokon való részvételre, mert a projekteken nyert támogatással a tágabb közösségen és önmagukon segítenének. A bevált, népszerű rendezvényeket az önkormányzat jövőre is megtartja, ezenkívül előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy régebbi program felélesztésén, melynek nyilvánosságra hozatalára későbbre tartogatják. Az önkormányzatnak továbbá forrást kell biztosítania az európai uniós beruházásokra, és a kisebb volumenű, saját fejlesztésből megvalósuló fejlesztésekre. Napirenden van az utak és a járdák, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása, ezenkívül az intézményeknél is találnak feladatot bőven.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.