Dr. Hoffer Imre szerint manapság egyre ne hezebb adventi elcsendesedésről beszélni, mert egyre hangosabban dübörög a reklámhadjárat: Várásolj, ajándékozz! Az advent és a karácsony egészen másról szól, ugyanis nem valamit, hanem valakit várunk – tette hozzá az alpolgármester.
Adventi kézműves vásárral és játszóparkkal várták a gyerekeket november utolsó hétvégéjén. A Buborék együttes műsorával vette kezdetét az idei kapuvári adventköszöntő. Vanessza és a Happy End műsora után a szentmisén meggyújtották a gyertyákat a Szent Anna templomban.
– Adventus Domini - várakozás az Úr eljövetelére. Már az Ószövetség népe is hosszú-hosszú időn át várta a Messiás érkezését. A zsidó nép földi király képében megszülető Megváltót várt, aki felszabadítja őket a római iga alól – idézte fel dr. Hoffer Imre a Názáreti Jézus születésének körülményeit a Fő téri karácsonyfánál.
– A mi életünkben, ezen a karácsonyon lesz-e hely szívünkben Jézus számára? Meghalljuk-e kopogtatását, kinyitjuk-e szívünk ajtaját, beengedjük-e életünkbe? – kérdezte az alpolgármester, majd elmondta, hogy advent eredetileg a várakozásról és a szeretetről szól. Régi magyar nyelvünk ezt az időszakot kisböjtnek is nevezte. A böjt mindig lehetőséget ad az elcsendesedésre, önvizsgálatra, egyfajta lelki számadásra. Áttekinthetjük lelki értéktárunkat, észrevehetjük a hiányosságokat, és kidobhatjuk értéktelennek bizonyult bálványainkat.
A tartalmas, meghitt ünnep része a szépen feldíszített karácsonyfa, az ünnepi asztal, az ajándékok, a családi-baráti találkozások. Az alpolgármester úgy gondolja, hogy az ünnep lényegéhez tartozik, hogy Jézus Krisztusnak helyet adjunk a szívünkben. Benne akar lenni az életünkben, hogy szeretetet, békességet és örömöt hozzon, megvígasztaljon, bátorítson, reményt adjon a számunkra.
Az ünnepi köszöntő után Tóth Tünde, majd a Neoton Party Band koncertjén vehettek részt az érdeklődők.

Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.