Kapuvárra látogatott a német küldöttség

Bad Liebenzell polgármestere nemrég járt először Magyarországon, így a kapuváriakkal is csak néhány napja ismerkedett meg. A németországi település polgármestere várakozva tekintett magyarországi élményei elé.

– Régi kapcsolatunk megőrzése és megerősítése érdekében érkezett Kapuvárra Bad Liebenzell polgármestere. Dietmar Fischer és kísérete kétnapos látogatáson vettek részt – mondta televíziónknak Najdek Lászlóné. Kapuvár nemrég megválasztott képviselője nagyon örül annak, hogy első közéleti megbízatása épp a munkahelyéhez irányította, ugyanis abban a kintüntetésben részesült, hogy ő kísérhette a német küldöttséget a Proverthába. A vendégek délután megtekintették a Lumniczer Sándor Kórházat, ahonnét Tóth Imrével átsétáltak a Rábaközi Múzeumba. A külföldi delegációt másnap Budai Imre alpolgármester navigálta Fertődre és környékére.
Dietmar Fischer 2014 januárja óta vezeti a Fekete–erdő északi bejáratánál lévő 9500 fős települést. A szabadstranddal és termálvízzel rendelkező fürdővárosban jól kiépített gyalog- és kerékpárutak taláhatók. Az önkormányzat nagy hangsúlyt helyez a gyógyturizmusra, így ez a fő profiljuk. Dietmar Fischer több lehetőséget lát a Bad Liebenzall és Kapuvár közötti együttműködésre. Ilyen például az ifjúsági cserekapcsolatok továbbfejlesztése. Ezen a téren már megtették a kezdeti lépéseket, mert a nyár folyamán nemzetközi találkozón vettek részt a német és magyar diákok. A kapuvári termálfürdő szintén érdekli a külföldi partnert, aki további együttműködési lehetőséget lát a kultúra, valamint a gazdaság területén; utóbbit akár járási szintre kiterjesztve.
Bad Liebenzall polgármestere szerint az lenne az ideális, ha legalább évente egyszer találkoznának egymással a hazai és a külföldi partnerek. Az első ciklusát betöltő német politikus korábban a magángazdaságban tevékenykedett, s mivel sok lehetőséget lát mostani munkájában, számtalan tervet dédelget.

Beküldés dátuma: 2014. 11. 03.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.