A beledi pedagógusok „modern” receptje kompatibilis rohanó világunkkal, mert a süteményt nem kell hetekig tárolni, hogy fogyasztható legyen. Karácsonyra puha mézeskaláccsal örvendeztetik meg az ismerősöket és a rokonokat.
Házi készítésű süteményeket kínáltak a beledi művelődési ház által szervezett idei mézeskalács fesztiválon. A rendezvény ideje alatt ünnepváró kézműves foglalkozásokkal szórakoztatták a kicsiket és nagyokat, miközben közösen díszítették a édességeket, továbbá meglepetés receptekkel készültek a látogatók számára. A "Horgolt Karácsony" és a "Különös karácsonyi szokások a világ körül" elnevezésű kiállítást egy hétig láthatták a művelődési ház kistermében – tudtuk meg Farkas Nikolett művelődésszervezőtől.
Sárközi Erika és Ágostonné Hajnali Csilla szabadidejében szívesen foglalkozik mézeskalács készítéssel. A beledi általános iskola tanárai elmondták, hogy családjukban nem volt hagyománya a mézeskalács készítésnek. Receptgyűjtéssel kezdték, majd nekiláttak a sütésnek, és menet közben kiderült, hogy mindketten ugyanazokat az összetevőket használták eddig is. Mivel könnyű volt sütni és díszíteni, ráadásul mindenkinek nagyon ízlett, innentől kezdve érthető, hogy ragaszkodtak az eredeti elképzeléshez.
– Hagyománnyá vált, hogy a karácsonyi vásárokon megjelenünk a portékáinkkal – mondta Ágostonné Hajnali Csilla. Sárközi Erika a recept kapcsán megjegyezte: az útmutató szerint az összegyúrt anyag egy napig áll a hűtőben, de ezután egyszerű vele dolgozni. Talán a díszítés veszi el a legtöbb időt,
de valamennyire le lehet rövidíteni, hiszen már készen kaphatóak a különböző formák. A riportalanyok annyit azért elárultak, hogy az általuk ismert recept szerint tejet és gyömbért is tesznek a süteménybe, de utóbbival nagyon óvatosan kell bánni.
– Szeretnénk köszönetet mondani az Ügyes Kezek Szakkör tagjainak a csodálatos kiállításért, gyönyörű munkákat hoztak el hozzánk. Hálásak vagyunk segítőinknek, Horváth Jenőnének és Goldschmied Csillának a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítségükért. Köszönet az Ezüstfenyő Nyugdíjas Klubnak a finom süteményekért, továbbá Gaszner Balázsnak a mézkülönlegességekért. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és jelenlétével megtisztelte rendezvényünket, reméljük mindenki jól érezte magát – mondta Farkas Nikolett.
A művelődésszervező hagyományteremtő szándékkal hívta életre a mézeskalács fesztivált, amit jövőre szeretne még színesebb programokkal kiegészíteni.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.