Székhelyi Józsefet mint mondta, nem a kitüntetések éltetik, de pályafutása során rengeteg elismerést kapott: tíz évvel a rendszerváltás előtt vehette át a Nemzetközi Televízió Fesztivál legjobb férfi alakítás fődíját, négy év múlva pedig Jászai Mari-díjjal ismerték el munkáját. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje állami kitüntetésben részesült. A Thália-gyűrűt Sopronban vehette át 1997-ben, s nem sokkal ezután Bartók-díjjal ismerték el munkásságát. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje elismerést 2010-ben érdemelte ki. Filmekben játszott kiváló alakításai miatt Ezüst Elefánt Díjat kapott, ezenkívül több vidéki település, mint Dunaújváros színházi tevékenységéért jutalmazta, Szegeden pedig Pro Urbe elismerést adományoztak a művésznek.
Tévés szerepei közül megemlítette a Napos oldal Felméri Kázmérját, továbbá a a Látástól vakulásig című magyar filmet, melyben Bujtor Istvánnal együtt játszotta a főszerepet. A Kémeri krimisorozatban magánnyomozóként ismerhették meg a nézők, és se szeri se száma azoknak a tévéjátékoknak, kabaréknak, valamint irodalmi összeállításoknak, melyekben maradandót alkotott. Szinkronmunkáiról a következőképpen nyilatkozott: – Legalább olyan jók vagyunk, mint az amerikai kollégák, de ha lehet fokozni, talán még jobbak is. Hogy ne magamról beszéljek, Woody Allent Kern Andris nélkül nem lehetne úgy élvezni.
Székhelyi József a jobb szerepekért az igazgatóknál sosem kilincselt, mert megtalálta őt a lehetőség.
A művész önálló esteket, versmondást főiskolás kora óta vállal, ezért színházi fellépéseit „szerelemgyereknek” tekinti, mint a pályakezdésekor Kecskeméten játszott Hamletet, a Sopronban bemutatott Edmund Keant, Pirandello Henrikjét, és Madách Színház-beli szerepeit. Napjainkban Moliere Harpagonját alakítja a fővárosban. A szegedi igazgatóválasztási-krízis idején a társulat felkérte a rendezőként és vendégjátékosként is a teátrumban dolgozó művészt a vezetői posztra, de a színész erről úgy nyilatkozott, hogy nem volt ilyen ambíciója. A többség biztatására végül is nyertes lett a pályázata.
Székhelyi József egy szereppel biztos, hogy sosem fog azonosulni: ez konkrétan a tolakodás. Bevallása szerint nem nyomulós fajta, és a hátralévő évtizedekben sem akar erre rászokni. Csornán előadott Karinthy, a Frici című monokabaréját gyönyörű feladatnak tartja. A riportalany a jelen gazdasági helyzetre nem panaszkodott, hisz a művészetekre mindig többet lehetne áldozni, de meg kell találni az aranymetszést, vagyis azt a természetes egyensúlyi állapotot, melyben az alkotó mégsem adja fel ambíciót. „Annyit kell markolni, amennyit beleálmodtál, és azt száz százalékban kell megvalósítani” – hangzott a csornai művelődési központban készült interjúban.
Beküldés dátuma: 2013. 05. 08.
-
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
-
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
-
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
-
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
-
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
-
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.