Beled Város Önkormányzata egymillió forint önerőt biztosított a beledi óvoda udvarán lévő kerékpártároló megépítésére. Tóthné Tóth Szilvia elmondta, hogy már az elődeik is tervezték és nagyon szerették volna a beruházást, és most végre beteljesült az álmuk.
– Talán még soha nem volt ekkora aktualitása a kerékpártárolónak, mint manapság – jegyezte meg az óvodavezető, aki abban bízik, hogy egyre többen döntenek a rendszeres kerékpározás mellett, hiszen környezetkímélő és energiahatékony közlekedési forma. A jó idő közeledtével a gyerekek is egyre gyakrabban veszik elő a kerékpárokat és rollereket, a legkisebbek a futóbicikliket. Tóthné Tóth Szilvia szerint nagyon jó hatással van a gyerekekre a kerékpározás, mert bátrabbá, magabiztosabbá teszi őket a rendszeres mozgás, sőt még az értelmi fejlődésüket is pozitív irányban befolyásolja. Kifejezetten kedvező az egyensúly-érzékelés és a térirányok elsajátításában.
A beledi óvodában nagyon várják a tavaszias időjárást, hisz a tágas, jól felszerelt óvodaudvaron rendelkezésre állnak a különféle fejesztőeszközök, mozgásos játékok. Hamarosan újabb futóbicikliket és homokozókészleteket fognak beszerezni. Ahogy megjelennek az első napsugarak, nekilátnak a kertészkedésnek és a gyerekek segítségével fogják megújítani a magaságyásokban lévő növényzetet. Az egyik legkedveltebb szabadtéri program a közös séta, amikor bejárják a környéket a kicsikkel. a nagy- és középső csoportos gyerekekkel idén is szeretnék meglátogatni a csáfordjánosfai tőzike-tanösvényt.

Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.