Két emberöltőnyi ideje gyógyítja a betegeket

Csornán a sírdogáló beteg gyermekeket szüleik azzal vígasztalják, hogy nem kell félni, hiszen anyukát vagy apukát is ugyanez a doktor bácsi gyógyította meg. Dr. Bognár István ha visszaforgathatná az idő kerekét, akkor is ezt a pályát választaná.

Bognár Istvánt 1964. december 17-én orvosdoktorrá avatták. Az egyetem ötödik évfolyamára járt, amikor megkezdődött az építkezés a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében. A '90-es években többször megfordult az épületben, mert „közgazdasági szakokleveles orvosi címét” szintén itt szerezte meg. Nagyon felemelő volt számára, hogy 2014. október 11-én e patinás helyen vehette át Aranydiplomáját.
Bognár István általános iskolás korában osztályával mesejátékra készült, és tanára neki osztotta az orvos szerepét, mintha előre tudta volna, hogy egykor ez lesz a hivatása. A mesebeli hisztis hercegnő ugyan nem épült fel bajából, de a gyermek Bognár István már akkor nagyon testhezálló feladatnak érezte a gyógyítást. 1958-ban érettségizett a tavaly hatvan éves jubileumát ünneplő kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban. Az orvos pályafutását Tatabányán kezdte, majd Esztergomba került, onnan pedig Röjtökmuzsajra. A munkát Kapuváron folytatta, majd megkezdte a Csornán töltött éveket, ahol két emberöltőnyi ideje gyógyítja a gyerekeket.
Örökre emlékezetes marad számára az az eset, mellyel kórházi orvosként találkozott. Az utolsó huszonnégy órában sikerült kiderítenie, hogy mi okozza az óvodáskorú gyermek vesebetegségét, ami olyan ritka rendellenességből fakadt, melyről csak a külföldi szakkönyvekből tudott információt szerezni.
Dr. Bognár István híresen jó emlékezőképességgel rendelkezik. Évtizedekre vissza tudja vezetni az általa gyógykezelt kis páciensek szüleit és nagyszüleit. Hogy memóriája nem hagyja cserben, szerinte annak köszönhető, hogy szabadidejében rengeteget tanulmányozza a szakirodalmat, így állandó tréningben vannak a gondolatai.
A gyermekorvos nem tud Csorna utcáin úgy végigmenni, hogy ne találkozna egy-egy mostani, vagy évtizedekkel korábban kezelt betegével, esetleg annak szüleivel. Nagyon jó érzés, hogy a volt betegek anyukává vagy apukává érve megjelennek nála gyermekeikkel, később pedig unokáikkal.
Meddig lehet az aktív gyógyítást folytatni? Dr. Bognár István úgy véli, ameddig egészsége engedi, de nagyon örülne, ha tíz év múlva átvehetné gyémántdiplomáját.

Beküldés dátuma: 2014. 10. 28.

Kapcsolódó hírek

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.