A tollasok torkukat nem kímélve, hangos kukorékolással üdvözölték kamerával érkező kollégánkat. A selyembaromfinak egyébként négy változata is létezik: a nagy testű és a törpe típuson belül van szakállas és szakáll nélküli - tudtuk meg a tenyésztőtől. A díszállat száraz, tágas, huzatmentes helyet igényel, és persze napfényt. A gazda szerint a szép küllem mellé az állatnak sok észt nem osztott a természet: annyira ostoba, hogy
ha bőrig ázik, akkor sem megy be fedett helyre, ezért aztán könnyen jön a megfázás és a betegség. Ellenben nagy előnye, hogy nem válogatós az ételben, mert minden konyhai hulladékot elfogyaszt, de mivel a gyémántkoszorús, diplomás tenyésztő kiállításra neveli a baromfikat, ennek megfelelően adagolja az élelmet: télen káposztát, sárgarépát, almareszeléket is kapnak a takarmány mellé, nyáron viszont rengeteg füvet.
Takács Lajost, mint a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének tagját a minősítő bizottságban is jegyzik, s eddig csak a nyelvismeret hiánya miatt nem vehetett részt a rendszeres nemzetközi zsűrizésben. Ha sikerül elvégeznie a külföldi tanfolyamot, akkor más országokban is vállalhat bíráskodást. Külföldön sokkal több szakirodalom áll a tenyésztők rendelkezésére, mint itthon, ezért eleinte nehéz volt hiteles információhoz jutni, ráadásul kevesen foglalkoztak ezzel a fajtával, így nem nagyon volt kihez fordulni tanácsért. A bágyogszováti tenyésztőt még ma is éri meglepetés, mert véletlen párosítás folytán fantasztikus csirke lesz az eredmény.
Takács Lajos szerint az eredményes tenyésztésben a számok törvénye uralkodik, mert az már nagyon jó arány, ha százból tíz kiváló egyed kerül ki, s még akkor sem biztos, hogy mindegyik alkalmas lesz a versenyeztetésre. A nyolc éve zsűriző Takács Lajost sokszor támadják: biztos, azért van ennyi győztes serlege, mert közel került a tűzhöz. A díszbaromfi-bíráló cáfolta a vádakat, hiszen első alkalommal tíz baromfival nevezett be a kiállítására, és már rögtön három díjat nyert a versenyen. A tavalyi ausztriai bemutatóra húsz csirkével érkezett, s ebből hét kiváló és két kitűnő minősítést szerzett, ráadásul megkapta a nemzeti mestertenyésztő fokozatot. Egy-egy verseny alkalmával alapos mustrának vetik alá az állatokat, mert a csőrük hegyétől a körmükig mindent megnéznek rajtuk. A szárnytollazatnak csupán az első egyharmada lehet rongyos, a többinek zárt szerkezetet kell alkotnia - magyarázta a szakértő. Nem előnyös, ha a madár szakálla felfelé, a bóbitája meg túlságosan lefelé konyul, mert akkor ki sem lát mögüle az állat. A kis bóbitájú egyedeket viszik a kiállításra, ahol a baromfi begyének teltsége, a hátának mérete is sokat számít.
Hogy teljes legyen a Takács Lajosról készült kép, nem lehet kihagyni másik szakmáját sem.
A Bágyogszováton élő férfi cukrász karrierje a győri Áfész-nál kezdődött, majd feleségével együtt vették át az édesapa üzletét. A sütemények és torták után fagylaltkészítmények árusításába kezdtek, és ezt az ágazatot fejlesztették magasabb szintre. Az idősebb Takács úrtól átvett, több mint negyven éves recept alapján - tojás, cukor és tej alapanyagok felhasználásával - készül a mesterséges adalékoktól mentes, híres édesség, melyből szinte teljesen kiiktatják a vizet. A szakember szerint a fiatalabb generáció hozzáidomult a szintetikus ételekhez, ezért őket vissza kell szoktatni a természetes ízekre.
Takács Lajos udvarát mindig benépesítették az állatok: bagoly, galamb vagy páva, s ezután jött a törpe selyemtyúk. Az elismert selyembaromfi- tenyésztő csak azt sajnálja, hogy szenvedélye rengeteg időt vesz el a családjától. Fia, akit szintén Takács Lajosnak hívnak, már ahhoz a negyedik generációs vonalhoz tartozik, amely tovább viszi a családi nevet. A cukrász szakmát ő is elsajátítja, de úgy tűnik, a madarak helyett inkább a focit választja. A többszörösen kiváló baromfitenyésztő és bíráló apa viszont támogatókat keres, mert szeretne részt venni a lipcsei Európa-kiállításon, hogy díjnyertes állataival tovább növelje a Rábaköz hírnevét.