Mészáros László arról beszélt, hogy őt és csapatát az épületgépészeti munkák kivitelezésével bízták meg, melybe beletartozott a víz, a csatorna, a központi fűtés, a légtechnika és a klimatizálás. – A beruházás során e feladatoknak próbáltunk eleget tenni, és reményeink szerint mindezt sikerrel tettük – fogalmazott a Mészáros Kft. ügyvezetője.
A villamoshálózat felújítását, valamint a hozzá tartozó gyengeáramú szereléseket a Karzo 2001. Kft. oldotta meg. Petes Károly ügyvezető utóbbit részletesebben is felsorolta: az informatika, a tűz- és a riasztórendszer kiépítése volt a feladata. A vállalkozó szerint minden kiválóan működik, de nem az ő tiszte saját munkáját minősíteni, a megrendelő véleményét tolmácsolta: jó véleménnyel volt mindenről.
Cser János munkatársaival a külső homlokzati rész szigetelését, valamint a külső-belső festést végezte el. A Cser-Szi Festő és Szolgáltató Bt. vezetője szerint az épület a hővédelem révén sokkal energiatakarékosabb lett, ezért a fűtés is sokkal kevesebbe fog kerülni az iskolának. A vállalkozó bízik abban, hogy a műszaki ellenőr és az intézmény dolgozói egyaránt elégedettek lesznek tevékenységükkel, illetve annak eredményével.
Knapp József mint generálkivitelező vette ki a részét a Rákóczi iskola felújításában. A nyilvánosság előtt köszönte meg munkatársainak a pozitív hozzáállást és a szaktudást. Az építőipari vállalkozó olyan kisebb tennivalókat is kapott menet közben, amelyekre nem számított, de azokat megoldották. Ha esett, ha fújt, folyamatosan haladtak a beruházással, és mindenki tette a dolgát. A határidőre befejezett felújítást a többség megelégedésére adták át.
Az alapozástól kezdve a falazáson át a födémbetonozásig apa és fia közösen oldotta meg a szerkezetépítést. Megvolt az összhang kettejük között – mondta a kőműves szakmát 1956-ban kezdő Szendi László vállalkozó. Gábor, ha elbizonytalanodott valamiben, édesapjával egyeztetett. A fiú szerint olyan nagy munkamegosztásra nem volt szükség, mert mindenki automatikusan tette a dolgát. Szendi Gábor a technikum helyett választotta szakmáját, mellyel folytatja a több generáción átívelő „örökséget: a dédszülő is kőműves volt. A Szendi család két férfi tagja munkáját elégedetten nyugtázta, és garantálják a hibátlan munkát.
Szücs Imre többszörösen kötődik a Rákóczi iskolához, mert 1987-től 1994-ig a most felújított falak közt tanult, ezért minden egyes tanteremre emlékezett. A négyes (vagy annál jobb) bizonyítványt elért volt diák szívesen gondol vissza a diákévekre. A Knapp Építőipari Vállalkozás építésvezetője fogta össze a különböző tevékenységeket. A beruházás során felmerült problémákat mindig orvosolták, ezért összességében elégedett saját szervezőmunkájával és társai szakmai tevékenységével.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 31.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.