esztendők alatt sem romlott a település
nagyságához mérten. A helyiek egyre inkább magukénak érzik a falunapot, sokan már délben csatlakoznak az ünneplőkhöz, s egészen késő délutánig vagy estig kitartanak. Élvezik az emberek a finom ételeket és a jó hangulatú beszélgetést. Hokstok Imre hangsúlyozta: kevés alkalom adódik a közös, gondtalan együttlétre, ezért ha lehet, ki kell használni a búcsúkat felváltó falunapokat.
nyugdíjas operatőr ha teheti, mindenhol jelen van és kamerával a kezében, és dokumentálja a győrsövényházi eseményeket. - Szeretem csinálni, az az igazság - reagált Dold Ferenc érdeklődésünkre, majd körbemutatott: csak szét kell nézni, és rögtön látszik, hogy milyen jól érzik magukat a kicsik és a nagyok. Hobbijához úgy került közel, hogy 2004 után sorra születtek az unokái, akiknek minden mozdulatát szerette volna megörökíteni, ezért beszerezte kézikameráját, s időközben belemelegedett a tevékenységbe.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 22.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.