2023 őszén jelent meg Dukai Imréné harmadik verseskötete. A nyugdíjas óvónőt unokáinak születése inspirálta mindhárom mű elkészítésében. A kötetek különlegessége, hogy gyermekrajzok illusztrálják a szerző személyes élményéből fakadó, a természet és az emberi kapcsolatok elválaszthatatlan egységét tükröző verseit.
– Könyveimmel szeretettel megyek bemutatókra, kiállításokra, rendezvényekre – fogalmazott a kapuvári alkotó. A „Varázsszőnyegen” sorozat harmadik kötetének bemutatója alkalmából egyedi kiállítás nyílt a kapuvári művelődési központban, mert a három kötetben megjelent, összesen 300 gyermekrajzot tekintheti meg az érdeklődő közönség.
A kiállításmegnyitón Czanik Ferenc osztotta meg gondolatait a gyermekrajzokkal kapcsolatban. A festőművész szerint a felnőttek egyáltalán nem biztos, hogy megfelelően értelmezik a gyerekrajzokat és az azokban foglalt különböző mondanivalókat, üzeneteket. A legkisebb gyerekek is hagynak valamilyen nyomot maguk után, amikor kézbe veszik a rajzeszközöket. Az írás és a rajz a lélek rezdülésének finom lenyomatai, nem beszélve a színek gazdagságáról. A festőművész azt javasolta, hogy ha elénk kerül egy-egy gyerekrajz, ne csak olyan szemmel nézzük, hogy ki készítette, hanem gondolkodjunk el azon is, vajon mit akar vele közölni a gyermek.
A dedikálással egybekötött könyvbemutatón és kiállításon közreműködött Ivánkovics Vanessza (ének) és Baranyai László (ének, gitár, fúvóshangszerek).
A kapuváriakkal együtt gondolkodnak, de erősen őrzik gartai identitásukat
2024 januárjában lezárult a Kapuvár és Garta egyesítésének 100. évfordulója, Garta alapításának 360.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.