Kiegészítik tudásukat a csornai kórház dolgozói

Az egészségügyben foglalkoztatottak hiányszakmákra való képzését finanszírozza az az önrészt nem igénylő uniós támogatás, melynek révén 25 millió forintot nyert a csornai Margit Kórház. Csapó Ernőné ápolási igazgató megjegyezte: a forrás más célra nem fordítható, kizárólag a résztvevők alkalmasságának fejlesztésére, melytől remélik, hogy a túlterhelt dolgozók feltöltődését is eredményezi. Az önként jelentkezők szívesen vállalják a programban foglaltakat, ezért senkit sem kellett noszogatni – hangzott a nyilatkozatban. A szakképzetteknek ötévente kell megújítaniuk az alapnyilvántartáshoz szükséges, ún. működési kártyát, mely azt jelenti, hogy pénzdíjas továbbképzéseken vesznek részt, viszont ezeket az intézmény az ismert anyagi körülmények miatt nem tudja támogatni. Külön öröm, hogy a pályázat megoldást nyújt erre a problémára is. A projekt tartalmazza két gyógytornász és két ápoló továbbképzését, valamint egy szakdolgozó diabetológiai tanfolyamának árát, ezenkívül több mint százan vehetnek részt a stresszkezelő és regenerációs kompetenciafejlesztésen.
A Margit Kórház igazgatója arra a két dologra hívta fel a közvélemény figyelmét, amely biztosan kell ahhoz, hogy az emberek kitartsanak munkahelyük mellett: a tevékenységükért járó elismerésre és szeretetre. Ez különösen igaz a kisebb létszámú csoportokra, mert a pozitív visszajelzés fokozza a tagság önbizalmát. Az önmagával harmóniában élő ember sokkal fegyelmezettebb és könnyebben teremt kapcsolatot a nála nehezebben alkalmazkodó társaival is – magyarázta dr. Winiczai Zoltán. Többek között ezt a célt szolgálja a stresszkezelési módszereket oktató program, melynek egyenes ágú következménye lehet a betegek elégedettsége.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 28.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.