feladatainak ellenőrzésével. Ilyen előzmények után volt mit bepótolnia a győri Kazinczy gimnáziumban, ahol nagyon vegyes társaság jött össze: a munkás-paraszt származású vidékiek mellett több nagypolgári miliőből érkező fiatallal került ugyanabba a közösségbe. A kisközségben szerzett jeles általános iskolai bizonyítványára tanárai csak ennyit mondtak: Na, majd meglátjuk! Meg is látták, nem kis csodálkozásukra: az egyszerű földműves szülők gyermekének kitartó szorgalommal sikerült felzárkóznia, s harmadikas korában középiskolás társai már tőle kértek tanácsokat, s a négy osztályt miniszteri kitüntetéssel fejezte be. – Szüleim nem erőltették a továbbtanulást, ezért az utolsó percig kérlelnem kellett őket, hogy felvételizhessek a főiskolára. Nem dicsekvésként mondom, de minden tantárgy egyformán jól ment. Mivel az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején három szakot kellett választani, én a matematika-fizika-kémia tárgyakat jelöltem meg – mesélt az egri főiskolai évekről. A laborban végzett gyakorlatok miatt estig el volt foglalva, s emiatt a szombat sem volt szabad, ráadásul társadalmi megbízatást is vállalnia kellett. Csapó Józsefné záró- és államvizsgája szintén kitűnővel fejeződött be.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.