A város vezetője közelről is tapasztalta a Magyar Ebtenyésztők kapuvári szervezetének feszített munkáját, melynek révén megvalósult a színvonalas program. - Minden elismerés az övüké! A rendezvény olyan szempontból is növeli Kapuvár hírnevét, hogy a nemzetközi kiállításon sok határon túlról érkező kutyát minősítenek - tájékoztatott Hámori György. A városatya nagyon kedveli a négylábúakat, de mivel tartásuk és gondozásuk sok időt és felelősséget igényel, jelenleg ezt nem tudja vállalni, de a kiállításon szívesen nézegette a különböző fajtájú ebeket.
Kardos Vilmos középiskolai évei után mélyedt el jobban a kutyatartás fortélyaiban, s kezdett érdeklődni a kiállítások iránt. Akkoriban még kevés cocker spánielt tartottak hazánkban, s a tenyésztőt annyira megragadta a kutya egyénisége, hogy harminc éven át foglalkozott ezzel a típussal. Mindemellett nagy szerelme a magyar vizsla, s azonkívül, hogy kedveli ezt a kutyafajtát, rendszeresen tréningezi a vadászatokon, mert meggyőződése szerint a négylábú akkor van elemében, ha részt vehet a hajtásokon. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete bírói tanácsának tagja nemzetközileg is elismert szakember, aki manapság nemcsak az említett, de több más kutyafajtáról is véleményt alkot a versenyeken. Kardos úr szerencsés embernek vallja magát, mert hivatalból foglalkozhat hobbijával, s munkájából adódóan Új-Zélandtól Finnországig bejárta a világot.
Sajnos, a kutyások is érzik a válságot, ami a kiállításokra benevezők létszámával is mérhető: Kapuváron legutóbb 1000 ebet indítottak gazdáik, idén pedig megközelítőleg 600-at - tájékoztatott a versenybíró, aki szerint nemcsak a rábaközi városban alakult kedvezőtlenebbül a helyzet, hanem az összes érintett településen. Kardos Vilmos mindezek ellenére bizakodó, mert az ebtartók ún.túlélő és összetartó emberek. A MEOE szakértője idestova 25 esztendeje járt utoljára Kapuváron, de mint mondta, össze sem lehet hasonlítani az akkori focipályán megrendezett kiállítás körülményeit a mostanival. Kiss M. Sándor rutinos régi elnök, aki ütőképes fiatal csapattal dolgozik Kapuváron - állapította meg Kardos Vilmos, aki elmondta, hogy kb. 400 regisztráltan elismert kutyafajta van a világon, s szabványban rögzítik az ideális állat paramétereit. - Tudni kell azt, hogy ilyen kutya nincsen, de keressük - hangzott az interjúban. A bíró alapos vizsgálat után dönti el, hogy melyik állat közelíti meg a legjobban a standard előírást: számít az eb külleme, mozgása, viselkedése. A sok-sok fajtából a végén már csak tíz kutyus marad, ők azok a csoportgyőztesek, amelyek majd megküzdenek a kiállítás legszebb példánya címért. - Ez szubjektív sport, olyan, mint a műkorcsolya vagy a torna. Előfordul, hogy azonos fajtán belül is eltér az ízlésünk - fogalmazott a szakértő.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.