Kisgyermekkora óta hozzászokott a galambokhoz

A farádi születésű Horváth József szakavatott ismerője a galambászatnak, és a vele való találkozáskor vázlatosan magánéletébe is beavatta a tévénézőket: 17 évesen már a győri olajgyárban dolgozott, 1968-ban pedig besorozták katonának. Leszerelése után nem sokkal megházasodott, és Beledre költözött. A 63 éves úriember nyugdíjazása előtt a téglagyár kemencemunkásaként és téglaégetőjeként kereste a kenyerét. Visszatérve hobbijára: kicsi kora óta galambokkal foglalkozik, de akkor látott neki komolyabban, mikor gyermekei kirepültek a házból, és valamennyivel könnyebb lett a családi kassza. Az F-22 Jobaháza Egyesület tagjaként azóta is versenyszerűen röpteti postagalambjait. A rövid-, közép- és hosszú távot teljesítő madaraknak sok fajtája van. Horváth József inkább az első kategóriában jeleskedett, mert kedvencei a 150-től 360 km-ig terjedő szakaszokat tették meg a leggyorsabban, de olyan is előfordult, amikor az 520 km-nél nagyobb távról értek haza  a leghamarabb madarai. A tavasszal induló bajnokságokra több csapattal  is be lehet nevezni, de csak eggyel tudnak nyerni. A tíz galamb közül a néhány percen belül beérkező első öt madár összesített eredménye jelenik meg a tabellán. A fióka sok gondoskodást igényel, és egy hónapos kora körül már nem árt hozzászoktatni a rövidebb távolságról való röptetéshez. A fiatal galambok röptetése augusztusban kezdődik, és a rossz idő beálltáig négy-öt versenyt rendeznek.
A postagalambok percenként 900 - 1800 méter beröpülésére is képesek,  attól függően, hogy milyen irányú és erősségű szél fúj arra éppen, így általában 4,5 óra elegendő a 360 km-es táv megtételéhez. De nem csak az időjárás, hanem a ragadozók is veszélyeztetik a madarak életét: előfordult, hogy a gazda szeme láttára a családi ház udvarán kapta el a sólyom egyik kedvencét, melyet ha nem is tudott elvinni, de  zuhanás közben mindkét szárnyát eltörte.

Maguk a kutatók is vitatkoznak azon, hogy mi alapján tájékozódnak a galambok, és korábban is rengeteg teória született erre vonatkozóan: legújabban a szaglásukra gyanakodnak, de ezt megelőzően a Föld mágneses erőterére fogták a kiváló irányzékot. Aki a postagalambászatra adja a fejét, azzal is kell számolnia, hogy az útnak engedett csapatból egyetlen állat sem tér vissza. Horváth József a 2000-ben elért eredményére a legbüszkébb: a 800 kilométerre lévő németországi Rostock környékéről egy-egy nap eltéréssel repültek haza  madarai, így a negyedik  helyen zárták a versenyt a kerületben (ide tartozik Mosonmagyaróvár, Bezenye, Rajka, Kapuvár, Csorna,  Fertőd és Jobaháza környéke). Egy év múlva Magdeburgból jött vissza az egyik galambja, amely a 2000 szárnyas közül a legrövidebb idő alatt teljesítette a távot.

Horváth Józsefnek marad a galambászat, de már kötöttségek nélkül, pusztán kedvtelésből.
A beledi galambász barátjának adta az egyik költőpárját, hisz ő már nem akar a versenyeken indulni, csak a tenyésztéssel szeretne foglalkozni. A versenyeztetést azért hagyja abba, mert legalább heti háromszor Jobaházára kellene utaznia, de a nagyobb távolságra történő röptetéshez ennél még gyakrabban, s számára ez már fizikailag és anyagilag is megterhelő. Mindentől függetlenül a nyugdíjasnak reggel az első útja a galambokhoz vezet, mert nagyon kedveli őket, ezért nem sajnálja az etetésükre és a gondozásukra szánt időt, s a nap fennmaradó részében ismét a horgászatra adta a fejét. A madarakkal egyik fia sem akar foglalkozni, így ez a hobbi a családon belül nem fog öröklődni, ezért alkalomadtán galambjait és szakkönyveit szívesen elajándékozza.