Kiss Györgyné ha eddigi társadalmi tisztségeit összadja, a végeredmény egyértelmű: mindig van valami feladata. Vállalásaiban hamar fel lehet fedezni a közös pontot: valamennyi tevékenységével az idős emberek életét szeretné megkönnyíteni.
Kiss Györgyné idősebb korára a magányos órák helyett támogatásra szoruló kortársai megsegítését választotta. Gyakran megkérdezik tőle, hogy mikor tartózkodik otthon, mire azt válaszolja, nem olyan sokat, mert az egyedüllétet is csökkenti azáltal, hogy másokkal foglalkozhat.
Kiss Györgyné tizenhárom éve vállalta el a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület munkájának koordinálását, ami már önmagában is jelentős társadalmi munka, hiszen mindenféle juttatás nélkül végzi az ezzel járó feladatokat. Ezenkívül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntese, a vöröskereszt vezetőségi tagja, valamint a város idősügyi referense.
– Célom, hogy megkeressem azokat az embereket, akik maguktól nem jelentkeznek, ha bajban vannak, ezért őket fel kell kutatni a városban – mondta a riportalany. Kiss Györgyné minden kedden nyolctól kilencig várja az érdeklődőket a fogadóóráján, de elmondása szerint nagyon kevesen keresik fel a polgármesteri hivatalban. Más a helyzet a városban, mert ott nagyon hamar megszólítják, hogy megosszák vele ügyes-bajos dolgaikat.
Kiss Györgyné felvette a kapcsolatot a betegjogi képviselővel, mert ő maga is szeretne tiszában lenni a páciensek lehetőségeivel. Szerinte a betegek nem ismerik igazán az egészségügyi ellátórendszer reguláit, ezért sokszor rosszabbul járnak annál, mint ami megilletné őket. Rendszeres kapcsolatot tart fenn a családsegítő munkatársaival, a beteggondozással foglalkozó szakemberekkel, hogy egyfajta közvetítőként segítse az információáramlást az érintett felek között.
Szeretné felhívni a figyelmet az idősotthonok telítettségére is, mert úgy tapasztalta, korlátozottak a lehetőségek az igényekhez képest. Hogy hiteles képet nyújtson a nyugdíjasoknak, sorra járja az ilyen jellegű intézményeket. Ismerőseit pedig arra biztatja, figyeljék a közvetlen környezetükben élő idősebb embereket, hiszen bármikor előfordulhat, hogy a segítségre szoruló egyén nem jelzi időben, ha bajba kerül. – Persze csak annak lehet segíteni, aki maga is közreműködik – tette hozzá.
A klubvezető elmondta, hogy a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület kulturális területen kifejtett tevékenységét sokan ismerik, de a szociális szférában végzett erőfeszítéseik eddig kevésbé kerültek reflektorfénybe. A fennállásának 55. évfordulóját ősszel ünneplő nyugdíjasklub tagjai már most elígérkeztek olyan tizenhat alkalomra szóló fellépésre, melybe nemcsak Kapuvár, hanem az ország különböző települései is beletartoznak. A kapuvári nyugdíjasok tánccsoportja fogja zárni a Győrben megrendezésre kerülő „Életet az Éveknek” Nyugdíjas Szövetség megyei szervezetének 30. jubileumi műsorát.
Lehet, hogy valaki szerint nem nagy segítség, de a nyugdíjasok azt is elvállalták, hogy a vöröskereszt negyedévenként megrendezésre kerül, véradására szóló felhívásait kikézbesítik a városban – mesélte az önkéntes.
Idén adták át első alkalommal a szociális, a közösségi, a környezet- és állatvédelem területén kifejtett magas szintű tevékenységért járó megyei díjakat. Kiss Györgyné a betegápolás, az idősgondozás és segítés kategórián belül érdemelte ki a 2018-as év megyei önkéntese elismerést. Televíziónknak elmondta, hogy meglepődött, amikor megkapta a megyei kitüntetést, mert a legtöbb esetben az ilyen munkáért nem jár sem anyagi, sem erkölcsi jutalom. Úgy gondolja, hogy az önkéntességhez két dolog kell: akarat és szabadidő. Kiss Györgyné mindkettő birtokában van, hisz gyermekei, unokái már felnőttek. Meglévő erőtartalékait a közösség javára fordítja, ezért gyakran elismerőleg szólnak róla, hisz mindenütt ott van, ahol szükség lehet a támogatásra.
Beküldés dátuma: 2019. 03. 27.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.