Nyaranta lényegesen többször találkoznak egymással a cserkészek és ilyenkor nem csak délutánonként-esténként jönnek össze, hanem akár egyhetes programokat is szerveznek maguknak. A 63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapathoz mostanság harmincan csatlakoztak. Szár Gyula Gergely arról beszélt, hogy voltak már többen, meg kevesebben is, de sátrakkal és egyéb felszerelésekkel akár kétszer ennyi fiatalt is el tudnának látni.
A napsütés a szabadba csábítja a cserkészeket, akik a közösségi munkától sem idegenkednek. Szár Gyula szerint a szellemiségükből adódóan természetes számukra, hogy önzetlenül is tegyenek valamit embertársaikért, az egyházközségért. – Kisebb pizzapartit szoktunk tartani, miután rendbe tesznek egy-egy templomot, illetve annak környékét vagy a plébánia udvarát. Nyár elején megnéztük a Pál utcai fiúk című zenés darabot a szombathelyi színházban – mondta a Bessenyei György Cserkészcsapat parancsnoka.
Idén az időjárás miatt hiúsult meg a Cuha-patakhoz tervezett kirándulás, amit később majd szeretnének bepótolni.
A környezettudatosság jegyében szerveznek időnként hulladékgyűjtést, amiből már sajnos nem származik akkora bevételük, hogy egy-egy rászoruló gyermek tábori költségeit fedezné. Nyáron Sopronnémetiig biciklivel tették meg a távot, ahol kenutúrára indultak a Keszeg-éren.
Az idei nyári tábort Ostffyasszonyfán tartották meg. A Vas megyei községtől kerékpárral is elérhető távolságra van Sárvár és Celldömölk, így a strandolás után meglátogatták a kiscelli kegytemplomot, ahol imádkoztak a cserkészeket támogató magánszemélyekért, cégekért.
Mivel sok a kisebb gyermek a cserkészcsapatban, tavaly és idén csak ötnapos volt a tábor, de néhány év múlva, ha felcseperednek, talán hét vagy akár tíz napban is gondolkodhatnak.
– Abban is reménykedem, hogy a mostani hetedik-nyolcadikosok között lesznek olyanok, akik elvégzik a vezetőképző táborokat, tanfolyamokat és őrsvezetőként hatékonyan tudnak segíteni és vigyázhatnak a kisebbekre – fogalmazott Szár Gyula Gergely, majd hozzátette: Mivel egész évben cserkészkednek, az lenne a lényeg, hogy a fiatalok időben megtanuljanak néhány olyan alapdolgot, amire szükségük lehet a táborozás közben. Például jó ha ismeri a táborozó, hogy lehet minél gyorsabban felállítani és elbontani a sátrat vagy akár egy egyszerű csomókötést, mert a tábori építmények elkészítéséhez szükség lehet erre is. A tábortüzet sem sikerül mindig meggyújtani az első alkalommal, előfordul, hogy újra kell rakni a kisebb-nagyobb fadarabokat.
Idén augusztus 1-től 12-ig tartották meg a Cserkész Világtalálkozót, melynek Dél-Korea biztosította a helyszínt. Óriási, életre szóló élmény annak, aki részt vehet rajta. Korábban Csornáról is eljutott néhány fiatal a világtalálkozóra. A világdzsemborira egyébként 14 és 18 év közötti fiatalok várják.
Visszatérve szűkebb hazánkba, a Rábaközbe, a Táborkereszt Katolikus Cserkészek Közösségének elnöke elmesélte: Az iskolai évvel együtt kezdődik náluk is a cserkészév. – Remélhetőleg nemcsak növekszünk, hanem fejlődünk is és legközelebb hosszabb cserkésztáborba megyünk esetleg, az eddigieknél is gazdagabb programokkal. Várjuk a jelentkezőket, érdeklődőket 6-tól 106 éves korig, de akár idősebbek is jöhetnek, pedagógusok, gyerekeket szerető felnőttek, vagy akik szívesen segítenének valamiben. A szülőktől csak azt kérjük, engedjék, hogy jó hatással legyünk a gyerekekre – mondta Szár Gyula Gergely.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.