Beledben április 13-ára Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének prédikációs szolgálatával hálaadó istentiszteletet terveznek a nemrég felújított evangélikus templomban. Ihász Beatrix röviden összefoglalta a pályázati forrásból megvalósuló épületenergetikai fejlesztést.
Közel negyvenmillió forint pályázati pénzből újult meg a beledi evangélikus templom. A projekt beindítása számos nehézségbe ütközött, de 2019-re sikerült befejezni az építkezést. Ihász Beatrix szerint nagyon ráfért a felújítás a több mint kétszáz éves templomra. Az esperes egyik legfontosabb feladatnak a régi palával fedett tetőzet helyrehozatalát mondta, de időszerűvé vált a toronyzat korszerűsítése is. Az ablakokat és a bejárati ajtót modern nyílászáróra cserélték, illetve az oltártértől két irányban található első ablakokba tiffany üveget építettek be. Egyik oldalon az evangélikus egyház jelképét, a Luther-rózsát helyezték el „Az igaz ember hitből él” római levélből származó bibliai idézettel együtt. A másik oldalon a keresztelő kancsó látható három csepp vízzel, melyek az Atya, a Fiú és a Szentlélek szimbólumai. A jelképek alatt a mennybe ment Krisztus utolsó földi mondata olvasható: "Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."
– Ez egy olyan csodálatos idézet, melyből hitünk is táplálkozik – fogalmazott Ihász Beatrix, majd elmondta, hogy a külső szigetelés és a festési munkálatok után a templom környékét hozzák rendbe, tehát a tereprendezéssel még lesznek feladataik.
Néhány éven belül szeretnék elérni, hogy a parókiára elhelyezett napelemekkel táplálják a majdan kialakításra kerülő templomi padfűtést. A későbbi tervek közt szerepel az orgona felújítása, tehát bőven akad tennivaló.
Az esperes továbbá arról beszélt, hogy a szomszédos Vásárosfaluban sem volt egyszerű a kezdés, de szépen haladnak az új evangélikus templom építésével. Elhelyezték a nyílászárókat a szerkezetkész épületbe, melynek így kezd kialakulni a végső formája. A szigetelés után a belső tereket fogják kialakítani.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.