„Öröm tölthet el bennünket, mert a falu központi épülete elnyerte méltó formáját” – fogalmazott Horváth László a 85,5 millió forintból modernizált bágyogszováti hivatal átadó ünnepségén.
A bágyogszovátiak több évtizedes álma valósult meg az energiahatékonysági szempontból elavult, gazdaságtalanul működő hivatali épület korszerűsítésével. Horváth László polgármester elmondta, hogy nagyon örültek, amikor – a 2014-ben kiírt pályázatnak köszönhetően – több mint 50 millió forintból valósult meg a hivatal energetikai fejlesztése, amihez közel 4 millió forint önerő is társult. A projekt során homlokzati hő-, illetve födémszigetelés, valamint nyílászáró csere történt. A teljes világításkorszerűsítéshez kapcsolódóan ötvennyolc napelemet helyeztek el az épületre. Az új kondenzációs gázkazán és a faelgázosító kazán beüzemelésével befejeződött a komplett gépészeti felújítás és hőtermelőcsere is. A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen csökken majd a fűtésköltség, és szinte a nullával lesz egyenlő az áramfogyasztás és a meleg víz előállításának díja.
A Belügyminisztérium 2015-ben kiírt pályázatán újabb, közel 30 millió forint támogatásból oldották meg a közös önkormányzati hivatal belső szerkezeti átalakítását, álmennyezetek kialakítását, valamint a festési és burkolási munkákat és az akadálymentes vizesblokkot.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő váratlan akadályoztatása miatt nem tudott megjelenni, ezért köszöntője Horváth Péter – a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatala vezetőjének – tolmácsolásában hangzott el:
«Rendkívül fontosnak tartom az épület felújítását, különösen az energetikai hatékonyság javítását, hiszen egyrészt ez illeszkedik a magyar kormány energetikai stratégiájába, másrészt évente több millió forint megtakarítást jelent Bágyogszovát számára. Meggyőződésem, hogy a megtakarított pénznek jó helye lesz más helyi fejlesztésekre fordítva. Fontos az épület felújítása azért is, mert nem pusztán hivatal, hanem a helyi polgárok munkahelye is, akiknek munkakörülményei jelentősen javulnak a felújítás által. Ugyanilyen fontosak a hivatali körülmények azok számára is, akik saját ügyes-bajos, de annál fontosabb dolg
Évfordulós megemlékezések, közösségi rendezvények Kapuváron
Az utókorral meg kell ismertetni hazánk történelmét, mert jó, ha tisztában vannak a fiatalok a múlt eseményeivel.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.