Kapuváron jelenleg mind a négy kazánház üzemel. Mivel az időjárási viszonyok is szükségessé tették, a fogyasztók többségének kérésére szeptember 20-a után beindult a távfűtés a városban.
A Kapuvári Hőszolgáltató Kft. folyamatos fejlődésen megy keresztül. Pászli Tibor ügyvezető szerint egyre gazdaságosabb és biztonságosabb üzemmódban működnek, de ezekért az eredményekért sokat kell tenni.
A villamos és mechanikus karbantartási feladatokat a nyár során elvégezték. Két kazánház a meleg víz szolgáltatás miatt nyaranta sem áll le.
– A tulajdonos önkormányzattól jelentős anyagi támogatást kapunk, mert a mai hőárak mellett az indokolt fejlesztéseket sem tudnánk finanszírozni – fogalmazott az ügyvezető. Elmondta, hogy mindegyik kazánházban felkészültek arra, ha egy fűtőberendezés valamilyen oknál fogva meghibásodna, akkor másik két kisebb üzemelne helyette. További előnye a különböző méretű és kapacitású kazánoknak, hogy az évszaknak megfelelően használják őket. Tavaly nyáron az Ifjúság úton egyetlen nagy kazán szolgáltatta a meleg vizet, ezért két kisebb berendezést is üzembe állítanak alkalmanként. Beépítésre került két új rozsdamentes kémény, újabb építésével pedig kiválhatják a régebbi ún. hármas füstelvezetőt.
Mára azok is megbékéltek, akik a leginkább ellenezték a lakásonként bevezetett egyedi mérést, sőt inkább azt sajnálják, hogy nem került sor korábban a változtatásra. A hőszolgáltató szintén takarékoskodik az energiával, és egyáltalán nem áll érdekükben az indokolatlan túlfűtés.
– Mi csak arra kérünk mindenkit, amit felhasznál, azt fizesse ki. A gazdaságossághoz az is hozzátartozik, hogy megfelelő nyílászárók és hőszigetelt lakások legyenek, mert óriási megtakarítást lehet vele elérni – tette hozzá a szakember. Véleménye szerint el kell felejteni azt a rosszul bevésődött gyakorlatot, hogy a lakók csak akkor érzik jól magukat, ha forró a radiátor. A szobában lévő hőmérő legyen az irányadó, ráadásul mindenki a saját zsebére takarékoskodhat.
A Kapuvári Hőszolgáltatónál átlagosan 60 ezer forintba kerül az éves fűtési díj
Ősz elején még nem a maximális hőmennyiséget biztosítják a Kapuvári Hőszolgáltató Kft. kazánjai, mert az időjárásnak megfelelően állítják elő a meleget.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.