Kapuváron sok minden elkészült a fürdőfejlesztésre irányuló beruházásból, így a nagymedencét már az idei szezonban szeretnék átadni. Csornán nemrég vette kezdetét a korszerűsítés, melynek során teljes egészében meg fog újulni a várhatóan 2022. június 4-től szeptember 4-ig nyitva tartó termál. Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő mindkét település sajtótájékoztatóján jelen volt.
A Magyar Falu Program indulása óta 1000 milliárd forint nagyságrendű fejlesztési forrást biztosított az ötezer lélekszám alatti kistelepüléseknek. Szépen halad a Modern Városok Program is, melyből 2015-ös indulása óta 2000 milliárd forint támogatás jutott a vonzáskörzetének is sokoldalú szolgáltatást nyújtó, regionális feladatokat ellátó megyei jogú városoknak.
Gyopáros Alpár megemlítette a kisebb városokban történő beruházásokat, melyekre komplex fejlesztési csomag készült. Az elmúlt években szintén 1000 milliárd forintnyi összeget fordítottak az ötezer fő feletti, de nem megyei jogú városok önkormányzatainak. A jóléti intézkedések az élet különböző területeire vannak hatással, mint például az egészségügyre, a közlekedésre, az oktatási-nevelési intézményekre, a szabadidő és sporttevékenységre, a turisztikai célú beruházásokra.
– A tanuszoda építések is ebbe a fejlesztési csomagba kerültek és a mai napon számolunk be arról, hogy a két rábaközi kisvárosban, Kapuváron és Csornán milliárdos nagyságrendű fürdőfejlesztések zajlanak, illetve indulnak el. Kapuváron már korábban elkezdődött a munka, tekintettel arra, hogy a csővezeték rossz állapota miatt azonnali beavatkozást igényelt. 300 millió forintból a teljes csővezetékrendszert felújították, a második ütemben pedig több mint 600 millió forint értékben korszerűsítették a gépészeti berendezéseket, a medencéket és a termálkutat – számolt be az eredményekről az országgyűlési képviselő. Ezzel nincs vége, mert a közeljövőben az egyéb fürdőfejlesztésekre kerül sor.
A városvezetés először azokon az intézményeken hajtott végre fejlesztéseket, amelyek a napi működést befolyásolják. Így újultak meg az óvodák, az iskolák, a főtér, a városháza stb, majd sorra került a termál. Hámori György szerint Gyopáros Alpár az első pillanattól fogva támogatta a kapuvári fürdőfejlesztés ügyét és hathatós közbenjárásnak köszönhető, hogy időben elindulhatott a korszerűsítés. Kapuvár a beruházás ideje alatt sem szüntette be az intézménylátogatást a fürdő területén, mert nagyon fontos, hogy a diákok részt vehessenek az úszásoktatáson, annál is inkább, mert a készülő tanuszoda szeptembertől fog teljes üzemmódban működni.
– A kapuváriaknak nem kell mondanom, hogy milyen állapotban volt a termálfürdőnk – jegyezte meg Hámori György, aki elmondta, hogy három ütemben valósul meg a kapuvári termálfejlesztés: első körben a termálkutat újították meg, majd sorra került a csővezetékek cseréje, végül pedig a medencék és a hozzá kapcsolódó egységek korszerűsítése.
A termálkúttal kapcsolatban problémát jelentett a vízszivattyúzás. A polgármester ígérete szerint még ebben a hónapban megkezdik a vízkitermelés próbaüzemét.
A csővezetékek tervezésekor azt is figyelembe vették, hogy amikor nyáron leállnak a városban működő nagy kazánok, a víz hőcserélőn való betáplálásával biztosítsák majd a meleg vizet a lakótelepieknek. A csővezetékrendszer elkészült, már csak a bekötéseket kell végrehajtani.
A kapuvári strandfejlesztés már tavaly megkezdődött. A polgármester megjegyezte: a helyiek csak annyi láttak, hogy felújították a medencét, de ennél sokkal több minden történt. A gyerekek 2021 nyarán örömmel vették birtokukba a tanmedencét, mely telefonos applikáción keresztül vezérelhető, nagyon modern gépházzal rendelkezik. A régi, elavult technológiát teljes egészében felváltja a 21. századnak megfelelő automatizált rendszer. Hámori György a televízió kamerájának megmutatta a nagymedence mögötti gépházat is.
Forgatásunkkal egy időben a szakemberek épp a nagymedencén dolgoztak, ahova a korábbi oldalbefúvásos rendszer helyett a medencefenékről induló, alsó vízforgató került beépítésre.
Tavaly megnyitottak a meleg vizes medencék, melyekre komplett felújítás vár. Hogy télen is egységesen használhatóak legyenek, részlegesen lefedik mindegyiket, ezenkívül külön öltözőket, fogadóhelyiségeket építenek hozzá, a régi csúszda helyére pedig újat létesítenek.
Első fotó: Kustor Réka
Beküldés dátuma: 2022. 03. 08.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.