A polgármesteri hivatal és intézményei zökkenőmentesen működtek a tavalyi esztendőben, a közalkalmazottak és köztisztviselők létszáma pedig elérte a 140 főt. Ezzel az apparátussal az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztatóvá lépett elő a településen, aminek a polgármester örül is, meg nem is, mert még jobb lenne, ha a gazdasági szervezeteknél találna munkalehetőséget ennyi ember. Az általános iskola életében annyi változás történt, hogy Tóth Zsuzsannát nevezték ki igazgatónak, a 2011/2012-es tanévtől pedig felmenőrendszerben vezették be az iskolaottonos oktatást. A több mint 130 millió forintnyi összeggel gazdálkodó kónyi központú szociális szolgáltatási rendszer kiteljesedett: 22 helyen gyermekjóléti és családsegítő feladatokat látnak el, 13 településen pedig házi segítségnyújtást és szociális étkeztetést biztosítanak, továbbá Kónyban gondoskodnak az idősek nappali ellátásáról, valamint két helyen családi és napközis csoportot is működtetnek. Örömteli dolog a falu életében, hogy a 2011/2012-es tanévet a megújult és kibővített óvodában kezdhették meg a gyerekek – mondta Aller Imre. Ugyancsak tavaly adták át a központban lévő díszteret és emlékparkot. A nagytérségi hulladékgazdálkodási társulás tagjaként sikerült rendezni a község szégyenét, a Tökös-tavi hulladéklerakót. Önerőből elkészítették a temető kerítését, tehát nem minden pályázati forrásból valósult meg.
Az egyesületek továbbra is meghatározó szerepet töltenek be Kóny közösségi életében.
Az önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is jelentős összeget fordított a civil szervezetek és társadalmi szervezetek támogatására. Az ilyen célokra szánt pénzösszeget a költségvetés függvényében állapítja meg a képviselő-testület – tudtuk meg a település vezetőjétől. Kónyban a természetjáróktól az idősklubig nagyon sok egyesület van, nem beszélve a sportolókról, ezért a civil szervezetek működtetése, illetve az ehhez való hozzájárulás jelentős összeget igényel. Plusz segítség számukra, hogy az önkormányzat helyiségeit és infrastruktúráját ingyenesen használják, a falunak pedig előny, hogy különböző szabadidős tevékenységet biztosítanak a helyieknek. A polgárőrök hozzájárulnak a közrend és a közbiztonság megteremtéséhez, a tűzoltók pedig a katasztrófavédelemben közreműködnek.
Vannak olyan szolgáltatások, amelyeket egyenesen illik biztosítani a településnek – nyilatkozta Aller Imre.
Nagy öröm az önkormányzatnak, hogy nemcsak a helyben élő fiatalok képzelik el jövőjüket 2700 lakosú Kónyban, hanem a környékbeli településekről is jelzik letelepedési szándékukat. A falu eddig közel 160 építési telket alakított ki, s jelenleg is eladásra kínálnak 20 közművesített területet, s mellé folyamatosan bővítik a szolgáltatásokat.
2011 a korábban elnyert pályázatok elszámolásával, valamint az építési munkálatokkal telt el, idén pedig tovább próbálkoznak.
Az, hogy a pályázati ellenőrzések során mindent rendben találtak, nem kis erőfeszítésébe került az önkormányzatnak. A polgármester szerint a lezárt projektek mind a lakosság érdekeit szolgálták. A kedvezményes kamatozású, hosszú lejáratú, kimondottan a helyhatóságoknak biztosított fejlesztési célú hitelt kizárólag a nyertes pályázatok önerejének finanszírozására vette fel a település. A 2012. évi célkitűzésben az intézményhálózat tavalyi szinten való működtetése szerepel. Mivel eddig nem találkoztak olyan újabb pályázati kiírásokkal, amelyekben lehetőséget fedeznének fel, egyelőre nem készülnek a következőre, viszont elbírálás alatt van a falumúzeum kialakítására beadott projekt, ezért bíznak ennek sikerében. A régi óvoda épületébe tervezett főzőkonyhát és a nagyobb méretű általános iskolai étkezőt önerőből akarják megvalósítani.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 11.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.