„Kapuvár 50" Emlékérmet vehetett át a város hírnevének öregbítéséért Pavlóczki Béla történész, akinek nemrég jelent meg legújabb kötete. Berg Gusztáv vendégkönyve hamarosan kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.
2019. április 9-én került sor a Berg Gusztáv vendégkönyve című kötet kapuvári bemutatójára. A rendezvény kezdetén Hámori György polgármester osztotta meg gondolatait az érdeklődő közönséggel. A település vezetője a család képviseletében megjelent Berg Glóriának Kapuvár Város tiszteletbeli polgára kitüntető címet adományozott. A megható pillanatokat követően Hámori György a bemutatásra kerülő könyv szerkesztőjének, Pavlóczki Bélának „Kapuvár Város jó hírének öregbítéséért" Kapuvár 50 emlékérmet adott át.
A polgármesteri gondolatokat követően Berg Glória beszélt az immár közkinccsé vált családi vendégkönyvről. Dédapja báró Berg Gusztáv azért hívott vendégeket az otthonába, „hogy megmutassa nekik szertett városát, a szeretett kapuváriakat." Berg Glória szerint azért fontos, hogy megmaradt a vendégkönyv, mert bizonyítja, hogy a településen járt vendégek magukkal vittek a szívükben egy kis darabot Kapuvárról.
A folytatásban Pavlóczki Béla mutatta be a Berg család történetét ismertető trilógia második kötetét. Berg Gusztáv vendégkönyve egy kordokumentum hasonmás kiadása, mely kézzel írt bejegyzéseket tartalmaz az 1883 és 1938 közötti időszakból. A könyvet Berg Gusztáv kapta családjától 1883-ban, abban az évben, amikor magyar állampolgárrá vált. A kötet borítóján a bárói család egykori lakhelye, a kapuvári Esterházy- kastély épülete látható. Az emlékkönyv családon belül öröklődött tovább, mely először Berg Miksa, majd Berg Tibor végül Berg Glória tulajdonába került. Amikor Berg Glória a szüleivel 1956-ban elhagyta az országot, a könyvet nem vihették magukkal. Egy diplomata budapesti lakásának padlásán volt a dokumentum elrejtve, melyet az 1960-as évek elején csempésztek ki hazánkból és Olaszországban adták át azt a Berg családnak.
A kötet nem tartalmaz oldalszámokat, viszont kronológiai sorrendben követik egymást a bejegyzések, melyek több helységhez, Kapuvárhoz, Öntéshez, Röjtökhöz és Budapesthez is köthetők. A könyvet fellapozva a településeken megfordult vendégek (családtagok, koronahercegek, trónörökösök, vadászok, utazók, tudósok) gondolatait, aláírásait, rajzait azonosíthatjuk. Különös értéket képviselnek a könyvben elhelyezett művészi aprólékossággal készített festmények, melyek bemutatják a XIX. századvégi Kapuvárt. A kötet hátuljában a szerkesztő több üres oldalt is elhelyezett, mellyel az volt a célja, hogy hidat képezzen 1883 és 2019 között. Pavlóczki Béla szerint, aki megvásárolja a könyvet, azt akár saját családi emlékkönyvként is használhatja majd és egy fontos családi esemény kapcsán odaadhatja vendégeinek, hogy beleírhassák gondolataikat. Ez az ötlet vezérelte a szerkesztőt, hogy elkészíttesse a vendégkönyv nagyméretű, 300 üres oldalt tartalmazó változatát, melyet Kapuvár Város Vendégkönyveként adott ajándékba Hámori György polgármesternek.
Berg Gusztáv vendégkönyve jelenleg csak annak szerkesztőjénél vásárolható meg, viszont a közeljövőben egy kapuvári üzletben is beszerezhető lesz.
A kapuváriakkal együtt gondolkodnak, de erősen őrzik gartai identitásukat
2024 januárjában lezárult a Kapuvár és Garta egyesítésének 100. évfordulója, Garta alapításának 360.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.