a projekthez szükséges dokumentumokat, már tisztában voltak azzal, hogy mekkora
összegre van szükség a munkálatokhoz. Mint a legtöbb uniós pályázat, ez is utófinanszírozásos, tehát a gyülekezetnek előre ki kellett volna fizetnie a teljes összeget, de az egyházközség erre önmaga nem volt képes, így a püspökségtől kaptak átmeneti segítséget. Amint megkapják a pályázatban elnyert 4,1 millió forintot, az edveiek visszafizetik a kölcsönt. A száz százalékos, vagyis önrész nélküli támogatás magában foglalja a templom külső tatarozását, valamint a nyílászárók cseréjét. A gyülekezeti tagok a kerítés festésében segítettek, de belülről is megszépült az épület. A katolikus és evangélikus templom közötti teret ugyancsak rendbe tették. Ezzel egyidejűleg ünnepélyes keretek között adták át a falu közösségi házát, melynek elkészítésére 4,8 millió forintot nyertek. Imre László kijelentette: megkapták az elérhető legmagasabb támogatást, de a pénz mégsem fedezte a teljes beruházást, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy vállalják a plusz költségeket.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.