Szent Lukács nemcsak az orvosok védőszentje, hanem a festők és a festészet patrónusa is, ezért vált október 18-a a Magyar Festészet Napjává – mondta Biky Ottó a Fényritmus elnevezésű, hatodik alkalommal megrendezett csornai kiállítás megnyitóján.
– A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezés, amely 2002 óta, immár több mint húsz esztendeje ünneplünk. Olyan esemény, amely folyamatosan növekedett és már szinte az egész hónapban rendeznek kisebb-nagyobb, a képzőművészethez, a magyar festészethez kapcsolódó eseményeket – hangsúlyozta Biky Ottó.
– A művészeti mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a magyar társadalom figyelmét a kortárs fiatal képzőművészet aktívan alkotó művészeinek munkáira – tette hozzá a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.
A csornai intézmény 2018 októberében – Fényritmus néven rendezett kiállítással – csatlakozott először a rendezvénysorozathoz azzal a céllal, hogy a helyi képzőművészeti és zenei értékek jelenléte erősödjön a köztudatban.
A 2023-ban rendezett kiállításon bemutatkoztak a csornai Kerényi egykori növendékei: Horváth Zsanna, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész hallgatója, valamint Nagy Zsófia, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium grafikus növendéke.
A vendég művészek munkái mellett Balogh-Tatai Renáta, Pénzes-Tatai Ágnes és Szilágyi-Jéger Teréz képzőművész tanárok alkotásai láthatóak az október végéig megtekinthető tárlaton. Ágnes utcarészletet illusztráló, figurális linóleummetszettel, Renáta pedig Rómát, valamint a csornai premontrei apátságot ábrázoló műveivel egészítette ki a fiatal pályakezdők bemutatóját. Szilágyi-Jéger Teréz korábbi művésztelepen készült fotók és benyomások hatására készített ötrészes sorozat két epizódját állította ki a tárlatbemutatón.
Horváth Zsanna az egyetem második félévében készítette a most kiállított munkáit, melyek témája elsősorban a női test és annak teremtőereje, valamint az emberi psziché növekedése, fejlődése és rejtelmei.
Nagy Zsófia a gimnáziumban készített rézkarcot, vázlatait és portréit hozta el Csornára, ezenkívül megmutatta a tipográfia témakörébe tartozó tervezőgrafikai munkáit.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.