Kovács Imre fehértó lakos túlélte az orosz hadifogságot

Társaival három hétig vesztegeltek Seregélyesen, és amire katonaruhához jutottak, már  áthallatszottak a lövések a közeli frontról. Mikor Szálasi átvette a hatalmat, Bátaszékre szállították az ifjoncokat, s ahogy a frontvonal haladt, ők is úgy kerültek más településre. Az őrvezető beosztású Imre bácsi hozzáfűzte: szedett-vedett volt a mi csapatuk, mert sokan még a fegyverekhez sem értettek, miközben az ellenség aknavetővel lövöldözte szállásuk tetejét. Kilencen odavesztek közülük, amikor a század tűzpárbajba keveredett az oroszokkal, a hadnagyot is agyonlőtték. Éjjel a határba menekültek többen, azt sem tudták, hol járnak, majd néhányan egy majorban kértek szállást, amelynek gazdája másnap reggel bevitte őket Seregélyesre. A katonák gyalog vágtak neki az útnak Győr irányába, s estére oda is értek. Terveik szerint Mosonmagyaróváron át szöktek volna ki Németországba, de ismerősünk csak  Halásziban élő rokona házáig ment, ahol visszavette civil ruháját. Egy menekülőkből álló csoporthoz csatlakozva keveredett el egészen Pápáig.

Kovács Imre 1945 tavaszán békésen művelte földjét, mikor megállt egy autó a szántó végében. Négyen megfogták és dzsipbe tuszkolták, ő nem kérdezhetett semmit a fegyveresektől, csak válaszolni volt joga. Pápán felvették a jegyzőkönyvet, majd másnap egy emeletes ház mosókonyhájában borotválták csupaszra. Három héten át tartott az éjjeli kihallgatás. Miért lett levente? Édesapja miért lett hadirokkant? - ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel gyötörték a katonát napokon át. A magyar nemzetőrök kezüket összefonva könyörögtek a raboknak, nehogy szökni próbáljanak, mert őket lövik agyon. Kovács Imre pápai sorstársával összekötözve került az egyik parasztház konyhájában felállított hadbíróság elé, ahol elhangzott a súlyos ítélet: 15 év munkaszolgálat a Szovjetunióban, enyhítésre csak jó magaviselet esetén számíthatnak, de írhatnak kérvényt Sztálin elvtársnak. A vasúton már nagyon sokan várakoztak, s mire Odesszába értek, söpörni lehetett a padlóra hullott tetveket. Huszonöten zsúfolódtak a kis méretű vagonokban, és a  nyíláson adták be az ételt valamint az innivalót, de olyan is előfordult, hogy egyáltalán nem kaptak ellátást. A poloskáktól hemzsegő odesszai börtönben kétsorával feküdt 130 ember a puszta betonon, ha megpróbált valaki felállni, azonnal rászóltak, s csak napi tíz perc sétát engedélyeztek a fogva tartottaknak. A koszt ínséges volt: hajnali fél négykor kapták a csonttal teledobált íztelen káposztalevest és a 40 dekagramm kenyeret. Imre bácsi három hét alatt több mint tíz kilót fogyott. Bűz és mocsok mindenhol, hiszen WC híján a dolgukat is abban a szobában végezték, ahol étkeztek. Kicsit jobb lett a soruk, amikor átkerültek a feljavítótáborba, ahol tíznaponként hamulúggal fertőtlenítették őket, de tiszta ruha nem járt senkinek. Miután “feljavultak”,huszonnégy napon át  utaztak a munkatáborig, és a deszkából készül szűk “ priccsek”között csak négykézláb tudtak közlekedni. - Mocskok voltak, mert mindent elvettek tőlünk. Tudtuk, hogy messze megyünk, mert be volt állítva egy kis kályha, de tüzelő az nem volt hozzá.  Amikor nem adtak vizet, a zúzmarát vakargattuk a vagont összekötő vasrudakról - mesélte a normál ésszel kibírhatatlan körülményeket az interjúalany. Mire megérkeztek a munkatáborba, kétméteres hó takarta a szibériai utakat, ők pedig még mindig a tavasszal viselt, elrongyolódott ruhában vacogtak. A 20 - 25 fős brigádokba osztott emberek között nem sok magyar akadt, azok is távol kerültek egymástól. Kőbányában építettek hat turbinás vízierőművet, miközben szabad szemmel látták a hegy tetején élő farkasokat és medvéket, s hallották a hiúzok üvöltését. - Kaptunk 5 deka kenyeret és naponta háromszor levest,  ez volt a kaja! Lötty volt, mert ha tettek is bele halat, azt kiszedték, és csak a szálka állt ki a tányérból - folytatódott a borzasztó történet. Aki száz százalék felett teljesített, főzeléket is ehetett, s képesek voltak tíz deka vajért is küzdeni. Úgy próbálták átvészelni a szibériai telet, hogy a barakkban maradó társak ruháit is magukra vették, addig a többiek egy gatyában várakoztak. Fél év múlva Kovács Imre fagyással került a  kórházba, de ott sem volt sokkal melegebb, mert a cölöpökre épült fatákolmányba állandóan szivárgott a hideg. A veterán több mint négy évig dolgozott a duzzasztógáton, s mint mondta, a vége fele már kicsit enyhült a szigor, még filmet is vetítettek a katonáknak, aminek a következő volt a címe: Demokratikus Magyarország.
A hazatérő túlélők olyan hosszú szerelvényen utaztak, hogy hátul látták a Kárpátokban kanyargó vonat elejét. Nyíregyházáról autóval hordták őket szerteszéjjel, de mindenkit a hozzátartozójához irányítottak, arra kérve, hogy előre jelezzék érkezésüket, nehogy szívbajt kapjanak az otthoniak. Kovács Imre három nap múlva munkát talált. Tudta, hogy mint volt politikai foglyot később is figyelték, de ennél komolyabb atrocitásnak nem volt kitéve. - Mikor Antall József lett a miniszterelnök, akkor kaptuk az első kárpótlást - mondta a meghurcolt idős  ember.