Közel a százhoz is tiszta emlékezettel

Csorna legidősebb lakója idén tavasszal töltötte be a 95. életévét. Németh József mindössze ötesztendős volt, amikor édesanyja korai halála miatt félárva sorsra jutott négy testvérével, s innentől kezdve a legidősebb nővér gondozta a kisebbeket. A családfenntartó apa úgy gondolta, jót tenne fiának, ha elszegődne kőműves inasnak, mert ebben a szakmában rögtön járt a fizetség. A mester mellől felszabadult fiatal Sopronban kezdett dolgozni, de mivel a ‘30-as évek elején is hol volt munka, hol nem, ezért a pár hét alatt megszerzett keresetet hamar felélték. Akkoriban saját szülőjénél nem dolgozhatott a kezdő kőműves, ezért Németh József egy ideig napszámot vállalt falujában. Unokaöccse közreműködésével 1937-ben került a komáromi méntelepre, ahol civilek és egyenruhások vegyesen dolgoztak, de miután elküldték a polgári alkalmazottakat, katonai szolgálati idejére is itt maradhatott. A tavaszi idényben a fiatal bakának négy csődör társaságában kellett a felvidéki Nagysurányba utaznia, hogy fedeztesse az állatokat. Mesélőnk azóta sem felejtette el a kocsma szakácsnőjének Stefi nevű leányát. Oly mélyen bevésődött az emlékezetébe, hogy még a Steffl sörről is a menyecske jut eszébe. 1940-ben Komáromban bevagonírozták, és öt napi  folyamatos utazás után egy Kolozsvár melletti majorban kötött ki. Aki akart, az jelentkezhetett volna a frontra, de inkább őrizték a lovakat. – Persze, hogy nem akartuk, mert tudtuk, hogy nem almával dobálóznak arra –  jegyezte meg Németh József, aki még ma is látja maga előtt a csodás erdélyi Hargitát: két esztendőt töltött Csíkszeredán, onnan pedig Sepsiköröspatakra küldték. Az orosz hadifogság más világot jelentett számukra: kétezer társával együtt normában dolgoztak; néha építkezésre vitték őket, míg máskor  zsákot kellett cipelniük, vagy éppen kapáltak és ástak. Kőcipelés közben dalolva masíroztak, hogy azt a látszatot keltsék, milyen boldog a táborélet. Az étkezéssel sem voltak elkényeztetve: a napi ennivaló káposztalevesből és húsz dekagramm kenyérből állt. A táborban javában zajlott a cserekereskedelem, mert dohányért és cukorért árulták a műhelyből kicsent késeket és kanalakat. A bagót sokan búfelejtőnek használták, mert amíg azzal foglalatoskodtak, legalább nem gondoltak az otthoniakra. Németh József szabadulása után visszakerült a méntelepre. – Megnősülhettem volna már a háború alatt, hiszen Erdélyben sok ajánlkozó akadt, csak nem tetszett egy sem – mondta az idős ember. A 33 éves korában házasodó leszerelt katona egy szerencsétlen baleset kapcsán ismerkedett meg feleségével a kórházban. Ekkor már erős volt benne az elhatározás, családot alapít.
– Szeretni kell a munkát, másként nem lehet boldogulni az életben – mondta tanácsként a sokat látott ember. Németh József szerint a hosszú élet titka, hogy az ember ne muszájból, hanem örömmel tegye, amit kell, mert ha leáll a tevékenység, az már a kezdődő betegség jele. Az evés, ivás mellett óvni kell az egészséget, mert az a legfontosabb.