A befektetett energia és a ráfordított munka sokszorosan megtérül. Amit a kapuváriak az októberben záruló önkormányzati ciklusban
elhatároztak, meg is valósították az elmúlt öt év alatt, sőt minden feltétel adott az ígéretes folytatáshoz.
Hámori György mielőtt lezárta volna a 2014/2019-es önkormányzati ciklust, köszönetet mondott a képviselő-testületnek. A polgármester az ellenzéki képviselőkkel is megtalálta a megfelelő hangnemet, ezért az öt év során velük is sikerült konstruktív együttműködés kialakítania. Kapuvár vezetője a korábbi választások alkalmával is többször leszögezte: amint véget ér a kampány és megalakul az új képviselő-testület, csak egy cél lebeghet a szemük előtt, mely nem más, mint a város érdeke mindenekfelett.
– Kapuvár önkormányzata ismét nagyon jól ki tudta használni azokat a pályázati forrásokat, amelyek nélkül egy város nem tud mozdulni. Ebben nagy szerepe volt Gyopáros Alpár országgyűlési képviselőnek – jegyezte meg Hámori György, aki szerint sokat nyomott a latban, hogy Kapuvár nagyon jó kapcsolatot alakított ki kormányzati szinten is. Jól példázza mindezt, hogy a kabinet vita nélkül bólintott rá arra az 540 millió forintra, melyből Kapuvár megépíti a bentlakásos idősotthont.
A jelenlegi képviselő-testület határozott elképzelésekkel kezdte meg a munkát 2014-ben, és a lelkesedésük végig kitartott, olyannyira, hogy tudják, mivel kellene folytatni, melyhez az anyagi forrás is a rendelkezésükre áll. Valaminek a vége egyben egy ígéretes dolog kezdete is egyben: közel másfél milliárd forint értékű fejlesztés küszöbén áll Kapuvár.
Hámori György azt is elmondta, hogy egy elnyert pályázat még nem feltétlenül jelent fenntartható fejlődést a településen, mert arra alkalmas személyeknek kell végigvinnie a projekteket. Sokan gondolhatják: könnyű elkölteni a pénzt, ha már megkapták, azonban rengeteg tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy pozitívan jöjjenek ki a beruházások során felmerülő váratlan helyzetekből.
Az emberek akkor lehetnek nyugodtak, ha stabilan működik a város, és a fejlesztési célok is megvalósulnak.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.