Az önkormányzat pénzügyeinek rendben tartása, könyvelésre való előkészítése felelősségteljes tevékenység. Molnár Józsefné több évtizedes tapasztalattal a háta mögött nagy rutinnal végzi az ezzel járó feladatokat. A gazdálkodási ügyintéző lelkiismeretes munkája elismeréseként nemrég megkapta a Csorna Szolgálatáért Díjat.
Molnár Józsefné 38 éve dolgozik a közszférában. Az elmúlt évtizedek alatt több területen is kamatoztatta szakismereteit. Korábbi tanulmányait a győri közgazdasági szakközépiskola pénzügyi tagozatának államháztartási ügyintézői szakán végezte el, majd 2003-ban mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. A győri Széchenyi István Egyetem közszolgálati szakirányát közgazdászként fejezte be.
Az önkormányzat pénzügyeivel foglalkozó szakember fő feladata a beérkező számlák utalásra és könyvelésre való előkészítése. A csornai polgármesteri hivatal gazdálkodási és intézményfelügyeleti osztályán dolgozó szakember a házon belül előforduló kisebb-nagyobb intrikákat nem érzékeli, mert jó kapcsolatban van munkatársaival.
– Ebben az évben változott a számviteli rendszer, ami sok plusz terhet ró ránk. Az új számvitel mellett a számítástechnikai sajátosságokat is meg kellett tanulni – mondta a városháza munkatársa, aki több országos választáson is részt vett. A legutóbbi két alkalommal jegyzőkönyvvezetőként közreműködött
A csornai polgármesteri hivatal dolgozóját váratlanul érte, amikor megtudta, hogy felterjesztették a Csorna Szolgálatáért Díjra. Családja és kolléganői azóta is büszkén tekintenek rá. Hozzátartozói megértően viszonyulnak a feladatkörével járó nehézségekhez, a néha túlórákat is jelentő, költségvetés készítésének időszakában pedig késő estébe nyúló munkaidejéhez.
Molnár Józsefné tavaly megszerezte a nők nyugdíjazásánál beszámításra kerülő 40 éves jogosultsági időt, de úgy tervezi, hogy néhány évig még marad. Gyerekei felnőttek ugyan, de még egyiküknek sincs saját családja, ezért szellemi képességeit inkább a munkahelyén hasznosítja.
A város elismerte gyógyító munkáját
Dr. Dávid József egykori kis betegeinek a gyermekeit is meggyógyítja. hiszen már a második generáció cseperedik fel környezetében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.