A Csornai Margit Kórház dolgozói évtizedek óta együtt vannak jóban, rosszban, és megoldást találnak minden problémára. A kollégák munkaidőn túl is tartják a kapcsolatot, tehát kórházon belül, és azon kívül is jól megértik egymást – mesélte a nemrégi városi díjjal kitüntetett Ágostonné Kovács Ilona.
Ágostonné Kovács Ilona több mint három évtizedes precíz, pontos, felelősségtudatos, magas színvonalú munkája elismeréseként kapta meg a Csorna Szolgálatáért Díjat, melyet a Semmelweis-napi ünnepségen vehetett át a csornai kórházban. A vezető főnővér eredetileg a vendéglátós szakmát szerette volna kitanulni, de szüleinek és volt osztályfőnökének köszönhetően inkább az egészségügyet választotta.
– 1978-ban végeztem a soproni Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskolában. Egy percig sem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam. Az idegosztályon kezdtem, ahol eltöltöttem majdnem harminc évet. A 2006-os struktúraváltás után osztályok szűntek meg, és jelentősen csökkent az ágyszám is. Átéltünk két költözést és néhány létszámleépítést, annak viszont nagyon örülünk, hogy a korábbi csapat együtt maradhatott. Nagyon jó, összeszokott gárda a mienk, a legutóbb idekerült kollégák is már tizenöt éve velünk dolgoznak. Az átszervezést követően krónikus belgyógyászatként működtünk tovább. Jelenleg a neurológiai rehabilitációs osztály munkáját segítem, mint vezető főnővér – mondta Ágostonné Kovács Ilona, aki közel negyven éve ugyanazon a helyen dolgozik.
Mi tartotta ennyi ideig a csornai kórházban? Olyan szerencsés helyzetben volt, hogy nagyon jó főnökökkel hozta össze a sors. Hosszabb távon két főorvos munkáját segítette: a régóta nyugállományba vonult dr. Simon Zsuzsát, és az intézmény jelenlegi igazgatóját, dr. Winiczai Zoltánt. Sokat köszönhet kollégáinak is, akikkel az eltelt évtizedek alatt együtt dolgozhatott. Az idősebbek szeretettel fogadták a kezdő munkatársakat, akik mindent elleshettek és megtanulhattak a rutinos személyzettől. Igaz, akkoriban nyugodtabb tempót diktált az élet, ezért több időt tudtak fordítani egymásra és a betegekre, pedig a mostani huszonkettő helyett harminc ággyal dolgoztak.
– A Csorna Város Szolgálatáért Díj váratlanul ért, nem számítottam ekkora elismerésre. Szeretném megköszönni szakmai vezetőimnek, munkatársaimnak, és a képviselő-testületnek, továbbá mindenkinek, aki úgy gondolta, hogy méltó vagyok erre a kitüntetésre – hangsúlyozta Ágostonné Kovács Ilona.
Beküldés dátuma: 2016. 07. 29.Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.