Kapuváron tavaly egyetlen képviselő-testületi ülés sem hiúsult meg határozatképtelenség miatt – vont mérleget a polgármester, hozzátéve: a pályázatok rövidre szabott beadása határideje miatt több volt a rendkívüli, mint a rendes tanácskozás.
Az elmúlt év értékelése egyelőre várat magára, de az már most elmondható, hogy tartalmas, munkával teli esztendő volt 2016. Mivel Kapuváron karácsony és szilveszter közt nem hívják össze a képviselő-testületi ülést, így december 14-én tartották meg a tavalyi év utolsó tanácskozását.
– A kapuvári képviselő-testület a sajtón és a tévén keresztül nem „ingyencirkuszt” szolgáltat az embereknek, hiszen mire a nyilvánosság elé kerülnek az egyes témakörök, a bizottsági üléseken alaposan megtárgyalták, így vita nélküli egyöntetű döntések születnek. A testület a város érdekében kell, hogy dolgozzon – hangsúlyozta Hámori György, aki szerint a politikai beállítódást félre téve hozzák meg döntéseiket, nem feledkezve meg arról, hogy minden a város érdekében történik. Kapuvár vezetője úgy véli, megtalálták a közös hangot a képviselő-testületen belül, amiért köszönetet mondott az érintetteknek. A polgármesteri hivatal munkatársai szintén sokat tesznek azért, hogy a testület olyan alaposan előkészített anyagot kap kézhez minden egyes ülést megelőzően, mely tartalmazza a szükséges információkat.
Hámori György megragadva az alkalmat, kiegészítésként a következőről tájékoztatta a tévénézőket: A 85-ös főút a magyar állam tulajdonában van, így kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ezért minden, az utat érintő fejlesztéssel, új beruházással kapcsolatos döntést a közútkezelő munkatársai hozzák meg. Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy egy tavalyi halálos kimenetelű baleset kapcsán olyan félinformációkra alapozott kommentek jelentek meg a világhálón, melyek szerint a polgármester rakatta ki a közlekedési lámpákat a főút mellé. A tévedések elkerülése érdekében a városvezető továbbá elmondta: A közútkezelő cég korábbi statisztikai adatokat megfigyelve határozta el, hogy hova helyezik ki a villanyrendőröket. Kapuvár azonnal jelezte, hogy szerintük a nagy forgalom miatt a Spar áruháznál is indokolt lenne. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. azt az ígéretet adta, hogy a következő beruházás alkalmával figyelembe veszik az önkormányzat kérését. Kapuvár közös egyeztetést kezdeményez a helyi rendőrkapitányság és a közútkezelő bevonásával, hogy a probléma mielőbb megoldódjon.
Beküldés dátuma: 2017. 01. 13.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.