A bizottság tagjai alulról építkezve kutatják fel, és rendezik egységbe a helyi közösség számára fontos értékeket, melyek lehetnek nép-
művészeti, gasztronómiai, építészeti, kulturális vonatkozású javak, és egyéb szellemi örökségek.
Bármely település létrehozhatja a helyi értéktárat a hungarikumokra vonatkozó törvény értelmében – mondta Csitei Gábor néptáncpedagógus. A megyében nem egyedülálló a helyi értéktár bizottság működése, melynek tagjai elbírálják a felterjesztett dologi, illetve szellemi termékek befogadását.
A
z önkormányzat Szabó Attila építészt, Csiszár Attila muzeológust és Csitei Gábor művészeti vezetőt kérte fel a feladat ellátására. A csapat szakmai munkáját Henye Zsuzsanna, a helyi művelődési központ igazgatója segíti. A „Töltsük meg a tulipános ládát kincsekkel” mottóval indított felhívás révén Kapuváron sokan értesültek a kezdeményezésről, ezért várják a lakosság javaslatait. Az indítványokhoz szükséges nyomtatványt a város honlapjáról lehet letölteni, majd a mellékletek csatolásával Hámori György polgármesterhez kell eljuttatni személyesen, elektronikus vagy hagyományos postai úton. Az ajánlások beérkezésének határidejét első körben március 31-ében jelölték meg a szervezők, de nyilván az év során később is meg fogják tárgyalni az észrevételeket.
A hungarikum törvény értelmében a közösségi célt szolgáló értékeket közkinccsé kell tenni, ezért fel fogják tüntetni Kapuvár honlapján, s a későbbiekben akár nyomtatott formában is megjelentetik.
A helyi értékeket egyébként a városinál magasabb szintre is lehet emelni, amennyiben úgy ítétlik meg, hogy az adott tárgy vagy szellemi alkotás a tágabb közösség javát szolgálja. Sőt, még a megyei értékbár bizottság is kezdeményezheti az országos listára való felvételt. Csitei Gábor megjegyezte: a höveji csipkét például javasolták a hungarikumok gyűjteményébe.
– Hajrá kapuváriak! Töltsük meg közösen a tulipános ládát – zárta mondanivalóját a néptáncoktató.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 15.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.