Kreatív szakkörök indultak Beledben

Újabb pályázati pénzt nyertek a belediek a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A 28 millió forintot a következőre kell fordítaniuk: alkalmassá kell tenni a közművelődési intézményeket a kreatív iparral összefüggő tevékenységekre, valamint a közösségek fenntartó működésére, és az új tanulási formák alkalmazására a gyermek és ifjúsági korosztály körében. Hét téma ragadta meg a belediek figyelmét, mikor a pályázatról tájékozódtak, s végül az előadóművészetet, a fotográfiát és a filmet választották. A három területtel a 2012/2013-as tanévben induló szakkörökön foglalkoznak, a befejezésben pedig nyári tábort szerveznek. A kidolgozott tematika alapján megismétlik a sorozatot a 2013/2014-es tanévben is. A gyermekek a következő foglalkozásokon vehetnek részt: drámajátékon, a „Hagyomány képekben” címmel megtartott szakkörön, valamint a „Beled a mozgókép világában” elnevezésű órákon. Mórocz Ildikó elmondta: elsősorban azokra a diákokra számítanak, akik szeretnének valamit tenni a hagyományok megőrzéséért, valamint szívesen megismerkednének a város múltjával. A jelentkezők a Beledben már a ’20-as években működő színjátszókör által bemutatott darabok témáival foglalkoznak, amelyek által bepillantást nyernek az előadóművészet rejtelmeibe. A fotószakkörön néprajzi szempontok szerint fogják a tanulók elemezni az épített és tárgyi örökségeket. A megörökített képek digitalizálva kerülnek feldolgozásra, hogy aztán képeslapokon és egyéb kiadványokon mások számára is megismerhetőek legyenek. A „filmesek” az előbb bemutatott foglalkozások anyagait mozgóképes formában fogják  láthatóvá tenni. Az egymásra épülő szakkörök résztvevői a képzés végén saját produktumot mutatnak be a felkutatott és összegyűjtött anyagok alapján. A kétszer ötnapos nyári táborban a három kreatív témát feldolgozó csoportok közös munkájukkal zárják a foglalkozássorozatot.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 06.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.