Krízishelyzetben se veszítsük el a lélekjelenlétünket!

A többségében szakmabeliek által alkotott közösség munkáját a lakosság is segíti. Az egyesület céljáról Éliás Ádám szakápoló beszélt:  a mentéstechnikai eszközök és a mentőautók műszaki felszereltségének fejlesztése a kapuvári ellátási körzetben élők érdekében. Visszatérve a laikusok számára rendezett bemutató programra: a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskolában olyan egészségügyi vészhelyzeteket szimuláltak, amelyek során apró életmentő beavatkozásokat próbálhattak ki a résztvevők. A kapuvári esetkocsi egész délelőtt a helyszínen maradt, így az érdeklődők egy valódi kivonulásnak is a szemtanúi lehettek.

A nyílt napon megmutatták a Kapuvári Mentő Egyesület első olyan készülékét, amelyen  egészségügyi előképzettség nélküli személyek is gyakorolhatják az elsősegélynyújtást. A sürgősségi ellátásra szakosodott dán cég által gyártott „ambu babán” életszerűen történik az újraélesztés. A kapuvári mentők a laikusok számára szerveznek különböző oktatásokat a gyakorlóbábu „bevetésével”, továbbá magukkal viszik az eszközt  azokra a falunapi és egészségügyi rendezvényekre is, ahol igényt tartanak az efféle szemléltetésre. Sajnos, egyre inkább szükség van az újraélesztés tanítására, hiszen hazánkban a halálozásnak több mint felét a szív- és érrendszeri betegségek okozzák. A legújabb statisztikai adatok szerint évente 60 ezer ember veszti életét a megnevezett problémák miatt. A laikusok vérmérséklettől függően reagálnak a krízishelyzetekben: van, aki rögtön cselekszik, míg más pánikba esik, viszont a biztos elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában nagyobb az esély arra, hogy segíteni fognak. A hirtelen szívmegállás az egyik leggyakoribb tünete e betegségcsoportnak – tájékoztatott Éliás Ádám. Hozzátette: az újraélesztés mindenkinek törvényben foglalt kötelessége.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 17.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.