Hirdetés

Legfontosabb küldetése a betegek gyógyítása

Dr. Szabó László 1973-ban fejezte be a fővárosi Semmelweis-egyetem általános orvostudományi karát, első munkahelye pedig az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet volt Budakeszin. Négy esztendő múlva letette a tüdőgyógyász szakvizsgát, és az éppen akkor alakult belgyógyászati osztályra került, ahol 1981-ben szerezte meg újabb képesítését. Harmadiknak a diabetológiát választotta, amelyet immár harmincöt éve gyakorol, tavaly pedig letette a minősítő vizsgát. A dr. Petz Aladár-díjjal kitüntetett kapuvári orvos nemcsak szakmailag, de emberileg is sokat köszönhet volt tanítómesterének, a nyolcvan esztendős dr. Halmos Tamás professzornak.
Ifjabb korában a hegedűt is kipróbáló dr. Szabó László 2002-ben került Kapuvárra, ahol sikerült letelepednie. A kórházi struktúraváltás miatt megszűnt aktív belgyógyászatot mára felváltotta a krónikus betegellátás. A cukorbetegséggel fenyegető elhízás egyre gyakrabban tapasztalt jelenség, és szinte mindenhol emelkedik a diabéteszesek száma, akik különböző szövődményeknek vannak kitéve. Ez is mutatja, hogy mennyire összefügg a társtudományokkal a diabetológia. Kapuváron és környékén az országos átlagnál némileg több cukorbeteget tartanak nyilván.
A krónikus belgyógyászati osztályt vezető főorvos nemrég átvett megyei elismerését a kollégák csapatmunkájának tulajdonítja. – Úgy próbálunk dolgozni, hogy elégedettek legyenek a betegek. Ez a forgalmi adatainkból is kiderül, hiszen évente mintegy ezer pácienst ápolunk, a belgyógyászati és diabetológiai szakrendelésemen pedig több mint hétezer beteg fordul meg – mondta dr. Szabó László, aki a jövőben még tovább emelné a kapuvári kórház szakmai színvonalát. A Győr-Moson-Sopron Megye dr. Petz Aladár-díjával kitüntetett orvos – augusztus 20-i ünnepségen is elhangzó jellemzésének – talán a legfontosabb mondatai a következők: “Szakmai felkészültsége, alapossága mellett a betegekkel való közvetlen és türelmes bánásmód jellemzi. Személyisége, munkabírása példa lehet a munkatársak és a városban élők számára.”
Beküldés dátuma: 2011. 09. 21.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.