A csonai képviselők szinte lehetetlennek tűnő célt tűztek ki maguk elé: nem akarnak szétszórt szemetet látni a város utcáin.
Csorna önkormányzata is csatlakozott az ötödik alkalommal megrendezett Te-Szedd Tiszta Magyarországért mozgalomhoz. A városban több mint háromszázan vállalták az önkéntes munkát. Első nap az iskolások láttak neki a tizenhat helyszín rendbe tételének, szombaton pedig a civil egyesületek, szervezetek, önkormányzati dolgozók, valamint képviselők gyűjtötték a szemetet a település különböző pontjain.
Antal Krisztián elmondta: A helyhatóság ettől függetlenül is hozott olyan intézkedéseket, amelyektől nagyobb tisztaság várható városszerte. Több mint harminc hulladékgyűjtő edényt helyeztek el Csornán, és továbbiak kihelyezését tervezik. A képviselő szerint szemmel látható a pozitív változás, mert a korábbiaknál kevesebb a szétszórt szemét a városban. A tisztaság lehet, hogy ábrándnak tűnik, pedig nem kell érte olyan sokat tenni: mindenki tegye a saját szemetét a megfelelő helyre – javasolta az ifjúsági, kulturális és sport bizottság elnöke. – Erre jó az utcán lévő hulladéktartó, valamint a nemrég nyílt Bartók Béla utcai depó.
Az önkormányzat további intézkedést tett az illegális hulladékelhelyezés ellen, mert a kiépítésre kerülő kamerarendszer két berendezése a kényes területeken „tartja a szemét”, hogy ne legyen több szemét.
Nem lehet mindenki kezét fogni, de a városatya örül annak, hogy a még nála fiatalabbak is megjelentek a tisztasági akción, ami azért is jó, mert korán megszokják a rendet. A Te-Szedd mozgalomnak még egy hasznos üzenete van: Csorna képes összefogni a jó ügy érdekében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.