
- Kapuvár minden rendezvényén jelen vagyunk, de mindig csak részleteket adunk elő, mert arra nyilván nincs idő és lehetőség, hogy bemutassuk a teljes repertoárt - fogalmazott
Gacs Elemérné művészeti vezető, aki a kiscsoportosokkal foglalkozik. Részben önellátóak, hiszen a táncosok fellépő ruháinak nagy részét is maguk varrják, ami a szülők támogatása nélkül aligha jöhetne létre.

Erzsikével negyven éves pedagógiai tapasztalata mondatta a következőket: a nebulók versenyezzenek továbbra is a szaktantárgyakból, az ő céljuk nem a profi felkészítés, hanem, hogy élvezzék a színpadi szereplést, és részesei legyenek a baráti közösségnek. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a táncot, illetve prózát hivatásául választó fiatalokat neveljenek, hiszen most is visszajár közéjük régi csoporttagjuk, aki az egyik fővárosi színház társulatában tevékenykedik.
Soósné Gacs Zsuzsanna a nagyobbacska gyerekeket készíti fel a bemutatókra, de legidősebb diákjaik már leérettségiztek. - Mi azt az elvet valljuk, hogy hobbi szinten adjanak bele mindent, élvezzék, és jó közösséget próbálunk formálni - jelezte a csoportvezető. Azt is elmondta, hogy júliusig tart náluk a tanév, ezért nem szerveznek drága nyári táborokat, helyette inkább megrendezik a nagyszabású gálát, mely napi felkészülést igényel. Zsuzsanna szerint a szülők is nyugodtabbak, hiszen gyermeküket a szünidő ideje alatt is biztos helyen tudják, mert délután négytől estig részt vesznek a próbán. A juniorosoknak szereplési lehetőség az év második felében is lesz bőven, és nemcsak a városban, hanem a környező településeken - tudtuk meg a művészeti vezetőtől.
Beküldés dátuma: 2010. 08. 04.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.