Az angol-német szakos pedagógus gimnáziumi évei alatt szerette meg az idegen nyelveket. A Mikrotérségi Általános Művelődési Központba járó gyerekek a negyedik osztálytól foglalkoznak az angollal. Az alsósok kéthetente öt órában, az ötödik-hatodikasok pedig heti három órában tanulják a nyelvet. Kameránk is jelen volt azon az órán, amikor az ötödikesek egy vásárlással összefüggő szituációban próbálták ki tudásukat, mely tanáruk szerint az életben is jól alkalmazható, a hatodikasok pedig a múlt időre vonatkozó nyelvtani feladattal birkóztak meg. A német tanórára járó nagyobb diákok pályázati támogatásnak köszönhetően szakkörön fejlesztik angol ismereteiket, így két nyelvből szereznek gyakorlatot.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.