- A harmadik osztályos gyermekek azért jártak hitoktatásra három éven keresztül, azért jártak a templomba a szentmisére vasárnapról vasárnapra, hogy akiről tanultak több éven át, azzal most végre találkozzanak. Ez nem véletlenszerű, hanem igazi találkozó, annak összes titkával, varázsával. A gyermeki lélek nagyon érzékeny, tiszta, ártatlan. Ő tud még örülni annak, hogy akiről eddig csak képeket látott, most titokzatos módon találkozik Jézussal, az Isten fiával - hangzott a plébános tolmácsolásában. A gyerekekkel érkező szülők és rokonok a szentgyónáson tisztítják meg lelküket, és tartanak bűnbánatot, mert Jézus mindenkivel találkozni akar - szólt az üzenet.
Bérmálás Kapuváron
Négy iskola 82 diákja részesült a bérmálás szentségében a kapuvári Szent Anna-templomban. Radó Tamás plébános elmondta, hogy a tanulók nyolc éven át készültek tudatosan az eseményre, hogy ne csak vallják hitüket, de életformájukkal is ezt tanúsítsák. A lelkipásztor szerint ha a fiataloknak javul a gondolatiságuk és a beszédmódjuk, akkor jobb lesz a cselekedetük is. - Ez az, amire fel tudják hívni a körülöttük lévő emberek figyelmét is, hogy lehet másként is élni. Ehhez kérik és kapják a Szentlélek Isten mind a hét ajándékát, hogy megvilágosítsa és megerősítse őket, és tudatában legyenek annak a kötelességnek, amelyet most vállalnak.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.