Major Jenő a hetedik ciklusát kezdte meg a beledi képviselő-testületben. A 2014-es őszi helyhatósági választáson azonban még nagyobb felhatalmazást kapott a lakosságtól: ő vezetheti öt éven át a várost.
Beled új polgármestere első interjújában megköszönte a választópolgároknak a szavazáson való részvételt. Mint jelölt, nyilván bízott a sikerben, különben nem vállalta volna a megmérettetést. Alapja volt rá bőven, hiszen huszonnégy éve tagja a beledi képviselő-testületnek. Major Jenő úgy érezi, hogy a belediek értékelik a város érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységét, amit a választáson a rá adott voksaikkal fejeztek ki.
Akár az új beledi polgármester vezérmondatának is tekinthető az a gondolatsor, amit képviselősége idején korábban számtalanszor kifejtett: – Olyannak mutassuk magunkat, amilyenek ténylegesen vagyunk, és ne akarjunk többnek látszani a valóságnál. A leendő városvezető a törvény adta lehetőségeket figyelembe véve, mielőbb szeretné megalakítani az új képviselő-testületet, hogy eskütételét követően teljes hatáskörben végezze munkáját. A rá váró feladatokat mindig a lakosság érdekét szem előtt tartva közelíti meg, mert tudja, hogy csak ebben az esetben számíthat fejlődésre. A munkahelyteremtés nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért nyilván hosszabb folyamat eredménye lesz. A nyilatkozó első körben a kis és közepes vállalkozások bevonzását és a meglévők fejlesztését látja megvalósíthatónak. Ami jó a cégeknek, a másik oldalról előny a helyieknek, mert például a szolgáltató szektor fejlődésével javulhat a lakosság ellátásának színvonala. A polgármester a további feladatok közt említette az ingatlanok, épületek állagának megóvását, különös tekintettel a kastély megmentésére, s ugyancsak sok problémát okoz a csapadékvíz-elvezetése.
Major Jenő örül annak, hogy Tömböly Ildikó Gizella személyében hölgy tagja is van az újonnan felálló testületnek, a többiek pedig mind „régi motorosok” (Jakab Zoltán, Szupinger Tamás Rudolf, Bertha Zoltán Imre, Bedi Ervin, Zsiray Dénes).
– A munkát az eddigi gyakorlatnak megfelelően fogjuk ellátni. Az ülések előkészületeit precízebben, pontosabban szeretném a hivatali apparátussal elvégezni, hogy a képviselők már a teljes információk birtokában tudják meghozni döntéseiket.
Az élet szinte valamennyi területe a logisztikából áll, a család munkabeosztásától kezdve, hiszen valakinek el kell vinnie a gyereket az óvodába, majd be kell vásárolnia stb. – utalt „civil” foglalkozására a polgármester. Szerinte a városvezetést is meg lehet közelíteni ebből a szempontból. A logisztikához valamilyen szinten mindenki hozzá tud szólni, hiszen gyakorolja a mindennapokban, ugyanakkor sokat jelent a szakmaiság és a gyakorlati ismeret.
Major Jenő Beled régión belül kialakított kiváló kapcsolatait nem kívánja átminősíteni, és reméli, hogy a régebbi településvezetők, elődjéhez hasonló partnernek fogják tekinteni. A kölcsönösség alapján szívesen fogadja a tapasztaltabb polgármesterek segítségét, hogy idővel ő is hozzájárulhasson a térség fejlődéséhez.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.