Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Lovas rendezvény Kónyban

Első ízben rendeztek Kónyban kombinált akadályhajtást. Molnár Csaba rutinos versenyző szerint már nem divat a többnapos rendezvénysorozat,  mert az embereknek nincs annyi pénze és ideje, hogy ennél többet áldozzanak hobbijukra.

Láthatóan egyre többen foglalkoznak lovas sporttal a településen. A kónyi lovas egyesület családi nappal ünnepelte tavalyi megalakulását, s mivel ők még nagyon „fiatalok”, nem indítottak versenyzőket, de a tagság közül többen erre készülnek a közeljövőben.
Molnár Csaba gyermekkora óta az állatok közelében él, és huszonöt éve kötelezte el magát komolyabban a lovakkal. A régi téeszben kocsisként dolgozó nagyapja „fertőzte meg” a lovak szeretetével. Negyedszázados versenykorszaka alatt mindössze hat év kihagyása volt. A meghívásos versenyek után a megyei és a régiós bajnokságok következtek, majd az ott elért eredmények alapján lett jogosult a még magasabb szinten való szereplésre. Lipicai félvér lovaival az „A” kategóriás országos versenyek rendszeres résztvevője több régiós bajnoki címmel büszkélkedhet.
Költséges hobbi az övé, mert a fogatra több százezer forintot kell költeni a versenyzés előtt. Már év elején el kell kezdeni a felkészülést: ilyenkorra vár a vakcinázás, a vérvétel, a startengedélyek beszerzése.
A veszkényi színekben versenyző Molnár Csaba állandó segédhajtóval dolgozik, aki felügyeli az összes részletet. így neki már csak a lovakra kell figyelnie. Hogy ne legyen olyan lendületes a pálya, és inkább a biztonságra törekedjen a versenyző, az új rendelet szerint egy verőhibáért 12,5 másodperccel növekszik a futásidő.
A versenyző elégedett a helyszínnel, hiszen Kóny könnyen elérhető a kb. 25 kilométer távolságból érkező környékbeli résztvevőknek.

– Nagyon örülök annak, hogy 2015-ben újból házigazdája lehetett Kóny a fogathajtó versenynek. Az elsőt 1995-ben szerveztük, ami az akkori rendszer szerint háromnapos volt, s a régi focipálya környékén bonyolítottuk le.
Önkormányzatunk nagy örömmel fogadta a szervező év eleji megkeresését, így biztosítjuk a helyszínt és a verseny megrendezéséhez szükséges anyagi támogatást – nyilatkozta Aller Imre. A polgármester elmondta: A szakmai munkát a fogathajtók végezték. A Kerék-tó Szabadidőközpont ideális helyszín a rendezvénynek: nagy füves területek, bemelegítésre és versenyzésre alkalmas pályák állnak a rendelkezésre, ahol a közönséget is biztonságosan el tudják választani a versenyző fogatoktól.

Beküldés dátuma: 2015. 06. 30.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

  • Bemutatkozott a beledi 1/a osztály

    Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.

  • Az ausztriai Beleden jártak a belediek

    Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.

  • Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán

    Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

  • Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni

    A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Hirdetés
DANUBIUS play