Idén megszakadt a korábbi évekre jellemző széria, vagyis a 2018-as Szent Anna-napi lovasnapokon a rajtengedély- és fogathajtóvizsgával rendelkező, megszokott résztvevők mellett több ifjú tehetség is kipróbálta magát. Többen gyakorlásnak szánták az éles helyzetben való megmérettetést, ezért versenyen kívül teljesítették a távot.
A rendezvény rangját, színvonalát jelzi, hogy minden meghívott elfogadta a 2018-as lovas ügyességi versenyre szóló invitálást – nyilatkozta Sipőcz Attiláné. A Bem utcai MEDOSZ-sporttelepen csemetékkel pótolták a néhány éve kivágott fákat, ezért egyelőre kevés az árnyékos hely, de a szervezők úgy gondolták, a szikrázó napsütés sem szegheti a lovas bemutatók iránt érdeklődők kedvét. Számukra a legfontosabb időjárási körülmény az esőmentesség.
A lovas versenyek délelőtt tíz órakor kezdődtek az ünnepélyes megnyitóval. A korosztályonként benevezett lovasok több kategóriában mérhették össze tudásukat, mert volt futószáras bemutató, vezetőszáras ügyességi, kezdő és haladó ügyességi verseny, továbbá díjugratás a kevésbé rutinosaknak és a profibbaknak. Különleges versenyszám a „Ride & drive”, vagyis „Lovagolj és autózz!”.
Tehát az első nap kizárólag a lovasok versengéséről szólt, másnap pedig a fogatosok pattantak nyeregbe, illetve szekérre. Ők egyes, kettes, póni, „C” és „D” kategóriában indultak el a kijelölt pályán. A program zárásaként több mint félórás könnyűlovas harci bemutatóval kedveskedtek az érdeklődőknek, akik kipróbálhatták a IX-X. századi fegyvereket. Sötétedés után mulatós fesztivállal és lovas bállal fejeződött be a különleges nap.
A Kapuvári Lóbarátok Köre Egyesület elnökhelyettese leszögezte: A versenyzők minden alkalommal megadják a tiszteletet a nézőknek és a zsűrinek, de még társaiknak is azzal, hogy szépen, alkalomhoz illő eleganciával felöltözve vonulnak a pályára, ahol tetszetős lovaglást és hajtást mutatnak be.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.