A Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztálya rendelkezik a működéshez feltétlenül szükséges, előírt felszerelésekkel, ezért a nemrég létrehozott alapítvány révén olyan plusz dolgokat szeretnének beszerezni, amelyek nagyban növelnék a betegek komfortérzetét.
2017. decemberében jegyezték be a Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályának „A remény hal meg utoljára” elnevezésű alapítványát. A magánalapítványt az egyik itt kezelt beteg hozzátartozói hozták létre a krónikus belgyógyászati osztály munkájának jobbítására. A jövedelemadó 1 százalékának felajánlásait egyelőre nem tudják fogadni, mert erre csak a közhasznú alapítványok jogosultak. Az alapítvány céljait dr. Juronics Katalin ismertette: a krónikus belgyógyászati osztályon olyan diagnosztikus berendezések, kényelmi eszközök beszerzését tervezik, amelyek a betegek jobb ellátását, a könnyebb diagnózis felállítását, a komfortfokozat javítását eredményezik.
– Egyelőre a terveink közt olyan berendezések szerepelnek, mint például a 24 órás vérnyomásmérő automata, amit nemrég be is szereztünk. Szeretnék kényelmesebb fotelt, hozzá légkamrás ülőpárnát, minden szobába légtisztító berendezéseket, hisz a fekvőbetegek szempontjából nagyon fontos a szoba levegőjének frissítése, illatosítása. Az időseknél gyakran probléma a vénás vérvétel vagy a vénán keresztül beadott gyógyszerezés, ezért véna szkennert akarunk vásárolni. A szobákba falra felszerelhető televíziókészüléket is szeretnénk beszerezni. Másik cél a nővéreink továbbképzésének finanszírozása. Az eszközök beszerzésének nem olyan magas a költsége, inkább az okoz nehézséget, hogy több kell belőle. A nő és a férfi osztályon is van 3-4 kórterem, így legalább 8 légtisztító kellene. Sok kicsi sokra megy alapon lesz mire költeni az alapítványi támogatást – hangsúlyozta a gasztroenterológus, belgyógyász.
Az aktív ellátás megszüntetése óta egyre nagyobb szükség van a krónikus belgyógyászati osztályra. A kórház dolgozói félig-meddig aktív ellátást nyújtanak, mert a betegek nem szívesen mennek el máshova, így amit csak lehet, megpróbálnak helyben megoldani.
– Szakképzettségünk megvan hozzá, de sajnos a kezünk részben meg van kötve, tehát bármilyen ellátást nem szabad felvállalnunk. A beteg bármennyire ragaszkodik ahhoz, hogy itt szeretne maradni, mert van egy határ, amin már nem léphetünk túl, és tovább kell küldenünk, mert a szakmai szabályokat kell betartanunk ilyen esetekben.
Dr. Juronics Katalin az adományozók megnyugtatására elmondta: Nagyon vigyáznak arra, hogy rendben legyen az alapítvány adminisztrációja, hajszál pontosan elszámolnak a pénzzel, minden egyes vásárlást precízen rögzítenek.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke leszögezte: – Minden orvosi beavatkozás, gyógykezelés csak akkor lesz eredményes, ha ehhez megfelelő szakképzett ápolói személyzet is tartozik. Kapuváron jó munkát végző, jól képzett nővércsapat van. A betegek nagyon elégedettek az osztály munkájával, és hogy még inkább érezzék a törődést, az alapítványi támogatások révén szeretnék komfortosabbá tenni környezetüket. Feladatuk, elképzelésük rengeteg, és abban reménykednek, hogy sokan támogatják bennünket.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.