A korabeli bálokon szokásos tánccal, a palotással kezdte a “Magyar tájak - magyar táncok” című műsorát a Timaffy László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Pántlika Néptáncegyüttes a csornai színpadon. Más évszázad szülöttje, de talán a kállai kettős hasonlít a leginkább a régi udvari táncra – jegyezte meg a pedagógus. A palotás mára olyan felkapott lett a fiatalok körében, hogy a néptánciskola nagyobb növendékei is ezt járják. Az ünnepélyességet és az emelkedett hangulatot talán a palotás fejezi ki legjobban, ezért az egyedi alkalmakkor mindig ezzel a számmal kezdi meg műsorát az együttes, de Erdélytől kezdve, Szatmár megyén és Felvidéken át az összes Kárpát-medencei tájegység kultúráját felelevenítették a táncosok. A kisebbek életkoruknak megfelelő műsorral léptek fel, a Pántlika tagjai pedig profi módon mutatták be a somogyi, a hegyközi és a rimóci tájegységek szokásait. Az igényes műsorszámok koreográfiáit az együttes és az iskola vezetése állítja össze olyan módon, hogy azok kapcsolódjanak az alapfokú művészetoktatási intézmény tantervi programjához. A néptáncegyüttesnek szintén bő a repertoárja, ezért van miből válogatni, amikor úgy döntenek, hogy fellépnek a nagyközönség előtt.
A táncosok szívesen eleget tesznek az évek óta ismétlődő felkéréseknek: ilyenek a városi rendezvények és a környékbeli kisebb falunapok. Korábbi sikeres szereplésük miatt jutottak tovább a budapesti országos néptáncantológia színpadára is. Készülnek a nyugat-dunántúli régió szervezésében megrendezésre kerülő nagy táncházi találkozóra a Papp László Sportarénába. A külföldi programokat már nagyjából áttekintették, de a más országokban való szerepléseket az anyagiak befolyásolják.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 15.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.