Magyarként ment ki Németországba, és identitását, nyelvét mindig megtartotta

A Tét melletti Lesvárpusztán született Wernicke Editnek fiatalon strapás mindennapjai voltak: dolgozott, kézilabdázott, színházi próbákra és előadásokra járt rendszeresen, de maga választotta ezt az életformát, mint ahogy később ragaszkodott magyarságához is.

– Kedves emlékeket őrzök Magyarországról, ezért szívesen térek vissza gyermekkorom helyszínére, a téti Lesvárpusztára, mely az 1940-es, 1950-es években hűen őrizte a régi uradalom nyomait. Akkoriban több mint harminc család élt ezen a helyen. Báró Springer a birtokán lévő hatalmas istállókban versenylovakat tenyésztett. A kastélyban ún. osztatlan iskola működött: a gyerekek egy osztályba jártak az elsőtől a negyedikig, valamint az ötödiktől a nyolcadik évfolyamig – mesélte az 1970-es évek óta Németországban élő Wernicke Edit, aki az általános iskola befejezése után gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mivel édesanyja testvére Tatabányán dolgozott, kézenfekvő volt, hogy a gyermek az ottani középiskolába kerül. A beilleszkedés nem volt egyszerű, ráadásul eleve „hátránnyal” indult, mert a Tét-lesvárpusztai osztályban nem tanultak oroszul. Kiss Lászlóné sietett a segítségére: Ilonka néni megismertette vele a cirill írásformát, valamint az orosz nyelvet, így le tudott belőle érettségizni a negyedik évfolyam végén.
A gimnazista szülei időközben házat vásároltak Téten, de lányuk a középiskola befejezése után nem haza, hanem Győrbe költözött. Első munkahelyén munkalapok kitöltésével foglalkozott. A rendszeresen edző Edit a megyei bajnokságban játszó Győri Keksz és Ostyagyár csapatában kézilabdázott. Inkább a támadásban számítottak rá a többiek, védekezéskor a pálya szélére került – mesélte az egykori sportoló. Másik kedvelt szabadidős elfoglaltsága a néptánc volt, ami meghozta neki a színházi fellépéseket is. A tánclépéseket Somlai István tanította a társulatnak, így a győri színház koreográfusának ajánlásával felléphetett többek között a Csárdáskirálynő című zenés-táncos darabban. Az 1966-ban kezdődött színházi karrier három esztendőn át tartott.
– Nagyon kedves emberek a színészek, bohókásak, jókedvűek. Életemben – sem előtte, sem utána – nem nevettem annyit, mint ebben a három évben – hangzott az interjúban.

Diplomás kereskedő párjával 1969 novemberében összeházasodtak össze, és Wernicke Edit 1970. január 9-én hagyta el Magyarországot. A lesvárpusztai fiatalasszony szándéka elé nem gördítettek akadályt, de mielőtt megkapta a távozási engedélyt, biztos ami biztos, kihallgatták a rendőrségen.
– Mint magyar mentem ki Németországba, de az akkori rendszer szerint öt évig meg kellett tartani az eredeti állampolgárságot. Lehettem volna ezután német, de akkor fel kellett volna adnom a magyarságomat. Én ezt nem akartam, de szerencsére nincs belőle semmi hátrányom – fogalmazott.
Férje családja nagy szeretettel fogadta, ezért könnyen beilleszkedett, de az első években néha elkapta a honvágy. 1970 októberében megszületett Andrea, 1977-ben pedig napvilágot látott húga, Ute. A kétgyermekes családanya követte férjét mindenhova, végül Bajorországban telepedtek le. A házaspár már a kezdetekkor elhatározta, hogy gyermekeiket mindkét nyelvre megtanítják. Edit magyar könyvből olvasta lányainak az esti mesét, a nagyszülők pedig nagyon boldogok voltak, hogy anyanyelvükön beszélgethettek Németországból hazatérő unokáikkal. Azóta Edit unokái is megszülettek, akik szintén beszélik a magyar nyelvet.

Amikor a Németországban családot alapított Wernicke Edittől nagyobbik lánya azt kérdezte, hogy szólítsa őt unokája, a großmutter így válaszolt: Tanítsd meg neki magyarul, hogy nagymama!

Az asszonyra magyarországi léte során sem volt jellemző a notórius késés, de férje mellett megtanulta az igazi német pontosságot. Mindegy hogy milyen szakterületről van szó – a mérnöktől a kétkezi munkásig – a precizitás jellemző – mesélt a német viszonyokról a beszélgetőtárs. Elmondta: Nemcsak a gazdasági környezet különbözik a mienktől, hanem az emberek felfogása is. Jellemzően szorgalmasak és spórolósak. Inkább megveszik a szerszámokat, és amit lehet, maguk készítik el, mert a szakmunka nagyon drága náluk, a megtakarított pénzből pedig nyaralni mennek.

Sajnos Edit régen elvesztette párját: férje 1996-ban hunyt el infarktusban. A baj olyan hirtelen jött, hogy nem volt segítség. Edit mióta nyugdíjas, évente két alkalommal, több hétre hazalátogat. Jó ismerősei, rokonai, barátai örülnek ilyenkor a viszontlátásnak. Kíváncsiak voltunk, milyennek látja a több évtizede külhonban élő, de rendszeresen Magyarországra látogató egykori téti lakos szülővárosát: A település nagyon sokat változott, pozitív irányban persze: rendezettebbek az utcák, a közművek is kiépültek, a régi házak helyére pedig újak épültek.

Wernicke Edit megjegyezte: Nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ha választás elé állítanák. Németországhoz érhető módon azért kötődik, mert élete legnagyobb részét ott töltötte, azon a tájon születtek gyermekei, akik jelenleg is oda kötik őt. – Szeretem a gyerekeimet, ragaszkodom hozzájuk, és ők is hozzám, de szívesen látogatom magyarországi rokonaimat – mondta a szülőhelyére hazatért asszony.

A történet érdekessége, hogy Wernicke Edit Európa szinte összes fővárosában megfordult, de Berlint csak Németország újraegyesítése után kereste fel. Kívánjuk neki, hogy valósuljon meg beteljesületlen vágya, s mihamarabb meglátogassa az egyiptomi piramisokat. – Önöknek is minden jót - köszönt el a tévénézőktől.