A beledi család inkább a nagyobb testű, mackós alkatú kutyákat kedveli. A benáthegyi után más fajtával is meg akartak ismerkedni, ezért a ritkábbnak számító tibeti masztiffra esett a választás. A kutyát Dunaföldvárról szerezték be.
Nyitrai Istvánnak főállása mellett kevés ideje marad az állattartásra, ezért egy idő óta inkább a gyerekek foglalkoznak a család kedvencével. A családfő korábban német juhászt és bernáthegyit tartott; utóbbi szép kort megért, mert tizennégy éves korában pusztult el. A tibeti masztiff kutyát is ők szorgalmazták. Riportalanyunk tudomása szerint az országban mindössze két-három tenyésztő foglalkozik e meglehetősen ritka négylábúval.
A kb. ötven centiméter marmagasságú, nyolcvan kilogrammos Mancs a gazda által támasztott minden feltételnek megfelel: jó házőrző, de az is fontos volt, hogy a család és a gyermekek védelmére gondolva ne legyen túl vad, mindezek mellett viszonylag kevés törődést igényel.
– Gyerekes családoknak is tudom ajánlani, de azt azért tudni kell a kutyáról, hogy elég öntörvényű, tehát nem úgy viselkedik, mint egy szokványos eb. Ha nincs kedve, akkor nem biztos, hogy odajön a hívásra – mondta Nyitrai István, akivel az állat távolságtartóbb, a gyerekekkel kezesbárány, jól bírja a dögönyözést. A labdajáték nem tartozik a kedvencei közé, de imád futkározni.
A belediek lassan megszokják a furcsa kinézetű kutyát, de az idegenek változatlanul rácsodálkoznak. A tibeti masztiff többféle színkombinációban létezik, de a vöröses szőrűt akár kisebb oroszlánnak is el lehet nézni.
A kilencesztendős Zsófi pontosan emlékszik a Manccsal való első találkozásra. A lány azonnal tudta, hogy jó barátok lesznek, ezért alig várta, hogy puha szőrét megcirógathassa. Az eb miután körbeszaglászta a házat, hamar otthonosan érezte magát.
– A kutyáknak is szüksége van a mozgásra, úgy, mint nekünk, embereknek, ezért legalább naponta egyszer játszunk. Unokatesóimmal fogócskázunk vele, és apához hasonlóan én is ajánlanám a gyerekeknek – mesélte Zsófi, aki barátnőit megnyugtatta, mert egyáltalán nem vad a kutya.
– Ha szomorú vagyok, kimegyek hozzá és megölelem, ami olyan érzés, mintha a testvérem lenne; elmúlik tőle a rosszkedvem. Mancs nálunk igazi családtagnak számít – hangoztatta Nyitrai Zsófi.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.